|
3. fejezet
Egész délután az esti vacsorára készülődött. Le akart nyűgözni mindenkit a bájával, a vonzerejével. Hosszú fürdőt vett, bőrét tejjel kényeztette, haját laza loknikba csavarta, felöltötte a legcsábosabb, legkihívóbb ruháját, a hozzá íllő ezüstkövekkel ékesített cipellőjét, majd magára fújta az édes illatú parfülmjét, és elégedetten forgolódott a tükör előtt. Igen.. kétség sem fér hozzá. Kihozta magából a maximumot, és ha ezt a többiek nem veszik észre hát nagyon durcás lesz! Kíváncsi lesz, milyen képet fog vágni Isabell mikor meglátja. Biztosan elönti majd az irígység és menekülőre fogja majd a dolgot. Miután Lurdes kigyönyörködte magát a tükörben, elindult az ebédlőbe. A folyosón váratlanul Williambe ütközött, aki szintén kiöltözött, bár közel sem olyan precíz pontosággal mint Lurdes. Ő csak kényszerből vette fel az öltönyt, Lurdes érkezésének tiszteletére, bár ha rajta múlt volna, akkor le sem menne vacsorázni. Egy ilyen perszóna még az étvágyát is elveszi, és most hogy a folyosón egymásba akadtak, nem mehet el mellette szó nélkül. Tiszteletlen dolog volna az egy igazi Hovenderntől. Így hát kelletlenül de megállt üdvözölni unokatestvérét.
- Jó estét, Lurdes...
- Áh... William! - Lurdes egy pillanat alatt felélesztette színészi vénáit, szemrebbenés nélkül komédiázott - Olyan régen láttalak! - nyomott a férfi arcára két puszit, enyhe rúzsfoltot hagyva tetetett kedvességével - Mond csak, hogy vagy? És Sophia? Nem hiányzik neki az anyukája? - Lurdes nem sokat kertelt, egyből rátapintott a Williamnek legjobban fájó témára.
- Persze, hogy hiányzik neki... - válaszol a férfi visszafogva kitörni kívánkozó haragját.
- És nem gondolkoztál azon, hogy pótold a hiányát? - kérdezte Lurdes szemtelenül vigyorogva - Fiatal vagy, és gazdag...
- Nem akarom, hogy a pénzem irányítsa az embereket !
- Nem.. valóban nem akarod, de ennek ellenére ez irányítja őket..
- Ne beszélj más nevében... Lurdes! - nézett élesen a nő szemeibe a férfi. A nő szinte látni vélte lüktető halántékát.
- Jól van na.. most meg mibajod? Én csak az igazat mondtam.. amit itt úgy látom más fél kimondani neked! Nőre van szükséged.. és a lányodnak is!
- Ezt talán hadd döntsem el én.. rendben Lurdes? - kérdezte irónikusan majd erőt vett magán és a karját nyújtotta a nő felé - A többiek már biztosan lent vannak...
Lurdes peckesen kihúzta magát, és belekarolt a férfiba. Ezt azért még nem játszották le végig. Majd utalgat az eltűnt Blancára, szereti nézni, hogy másokat ezzel kellemetlen helyzetbe hoz. Amint leértek az ebédlőbe, az idős Hovendern türelmetlenkedve szólalt meg.
- Nah végre megjöttetek, már csak rátok vártunk! - Már valóban mindenki lent volt. Philip Hovendern az őt megillető asztalfőnél foglalt helyet, tőle jobbra az üres széket William foglalta el. Mellette a 6 éves Sophia lábát lógatva várta, hogy elkezdjék a vacsorát. A gazdától balra, talpig feketében Isabell ücsörgött, láthatólag teljesen elgondolkozva, mert fel sem tekintett mikor bátyja és unokatestvére megérkezett. Lurdes mellé ült le, és ha lehet mégjobban kihúzta magát, hogy mégjobban kitűnjön tündöklő egyénisége a szürke Isabell mellett. A gazda nem felejtette el megdicsérni unokahúga szépségét, amit Lurdes már már szinte el is várt tőle.
- Bruno... kérem szóljon Fidelinának, hogy tálalhatják a vacsorát! - szólalt meg Lurdes, mintha csak minden este az övé lenne a megtiszteltető feladat, hogy utasításra bírja a ház alkalmazottjait.
- Azonnal, senora.. - válaszolt Bruno érzelmektől mentes hangon. Nemsokára már mindannyiuk előtt ott gőzölgött a leves, és ki-ki a maga módjára fogyasztotta. A gazda csak úgy lapátolta befelé a forró ételt, míg William folyton abbahagyta mert Sophia segítségére sietett. Isabell nem is evett talán, csak bele-bele mártotta a kanalat a levesbe, míg Lurdes minden mozdulatával nagyon óvatosan bánt, nehogy lecsöppentse a ruháját. Ha Isabellen múlik, az egész vacsora jobban hasonlít egy halottas torhoz mint bárhol máshol, de mivel Lurdes is az asztalnál ült, így nem engedhette ellaposodni az estét. Végtére is már egy éve, hogy nem látta csak idézőjelben kedves rokonait.
- Óh.. Sophia drágám, hogy te mekkorát nőttél! - mondta a kislánynak megjátszott kedvességgel. Sophia szerette Lurdest, mert minden jövetelekor kapott tőle egy szép babát. Így most is őszinte mosollyal fogadta a hárpia szavait.
- Lurdes néni.. olyan jó, hogy megint itt vagy! - a nő elmosolyodott a naiv kislány szavain. Tudta jól, hogy senki nem örül itt tartózkodásának, kivételt képezve a kislányt és az öreg gazdát. Lurdes William rosszalló pillantását érezte magán. Azt is tudta, hogy William cseppet sem örül annak, hogy Lurdes vakon vezeti a kislányt a színészkedésével. A nő elérkezettnek látta az idejét, hogy kicsit megbolygassa a családi rendet.
- És.. Blanca azóta sem tért vissza?.. Milyen felelőtlen! Csak így itt hagyja a fattyúját, hát persze.. Williamnak elég pénze van, hogy eltartsa..
- Lurdes..most fejezd be! - szólt idegesen William, keze ökölbe szorult az asztal alatt. Kedve lett volna megragadni Lurdes dús, vörös haját, és jól megráncigálni, felrúgva ezzel a Hovenderek híres udvariasságát.Ki tudja, talán képzeletben, az asztal alatt, Lurdes haját tépázta.
- Lefogadom, hogy valami kocsmában dolgozik... részeg férfiak fogdossák és ő ezt szó nélkül tűri!
- Blanca tisztességes nő.. mi lenne ha nem hasonlítgatnád, magadhoz?!
- Még hogy én, kocsmában táncoljak!
- El sem hinnéd milyen jól állna neked! - mondta minden megbánás nélkül William, valójában nem is lenne másra alkalmas ez a szégyentelen nő, csak hogy szemérmetlenül vonagljon a sok részeg disznó előtt. Lurdes elengedte a füle mellett ezt a sértő mondatot, és ismét mart, mint egy kígyó.
- Ha valóban tisztességes lett volna, nem akaszt a nyakadba egy gyereket!
- Vissza fog jönni! - mondta William nyugalmat erőltetve magára - Hamarosan visszajön!
- Hamarosan?! Kedvesem... 6 éve tart a hamarosan. - csipkelődött Lurdes, szemében valami ravasz tűz égett, amit gonoszkodásai rengetege táplált. - De ugye tudod.. kedves unokatestvérem... hogy a lányod törvénytelen gyerek!
- Apu.. mi az hogy törvénytelen gyerek? - kérdezte Sophia, aki egyáltalán nem butus, legalább annyira tudja hogy róla beszélnek, mint maguk a felnőttek.
- Bruno.. kérem kísérje a szobájába Sophiát! - kérte a férfi a komornát, nem akarta hogy lánya ennek a szívtelen dögnek az áldozatává váljon.
- Igenis senor! - így hát négyen maradtak az asztalnál.Mielőtt Williamet elragadta volna az indulat és felállt volna az asztaltól Isabell szólalt meg váratlanul.
- Apám.. ma odajött hozzám egy kedves fiatalember...
Lurdes kapott az alkalmon. Miután Williamat sikerült eléggé felhúznia, nem várathatott magára Isabell sem.
- Jajj kedveském.. te is itt vagy? Észre sem vettelek... - öntelt vigyorral arcán fentebb emelte állát - Csak azt ne mondd, hogy apáca létedre volt olyan bátor férfi aki hozzád mert szólni!
Isabell oda sem figyelt Lurdes szavaira, némán türte és látszólag lepattogtak róla a sértő kijelentések, de belülről majd szétvetette a düh.
- A...Azt kérdezte - folytatta kissé töredezve - hogy ellátogathatna e hozzánk, honap.. festő, és szeretné lefesteni a szőlőültetvényeket...
- Egy nap aligha lesz elég egy festményhez... - szúrta közbe Lurdes, és már is gonosz terveket kezdett el szövögetni. Az eddig szótlan Philip most először nézett fel tányérjából. Nem szerette a veszekedéseket, és sosem értette miért nem jön ki unokahúga a gyermekeivel. Williamet talán lefoglalja a sok munka a birtokon, ezért ilyen morcos, Isabell pedig amióta magábafordult, rá sem lehet ismerni.. Talán jót tenne neki ha néha napján eljárna valahová, és embereket nem csak a templom négy fala között látna. Mivel pénzük volt elég, bármit megadott és meg tudott volna adni a lányának, de az érdekes mód sosem kért semmit. Őt nem vidították a szép, drága ruhák, az értékes ékszerek, parfülmök. Így most, amikor felszólalt, elkerülhetetlenül rá figyelt mindenki. A gazda azt gondolta, ha ez a festő idejön, talán fel tudja vidítani a lányát, talán ez volna az, ami igazán érdekli a lányát? A festés? De hisz miért ne festhetne.. ideje is, pénze is megengedi hogy beszerezzen mindent, ami a festéshez kell, és talán a szabadban is több időt töltene. Lassan elmosolyodott és megfogta a lánya kezét.
- Lurdesnek igaza van kedvesem, ha valóban szép, és igényes munkát szeretne a fiatalember, kell neki egy szállás, ami közel van a birtokhoz.
- Esetleg adhatnánk neki lakhelyet a villában... nem gondolod bácsikám? - kapott az alkalmon Lurdes, hiszen a festőben látta az elkövetkezendő játékszerét. És ha ki tudná deríteni, hogy Isabellnek tetszik e a férfi.. nah az volna csak igazán mókás!
- Igen... igen.. - gondolkodott a gazda. Talán szívességet tesz ezzel annak a festőnek, de ha ezzel felvidítja a lányát.. akkor igazán megéri az áldozatot. - Rendben Isabell. Ha holnap eljön a festő, küldd a dolgozószobámba..
- Köszönöm...- mondta alig hallhatóan a lány, és ismételten a tányérjába meredt. William már is lefogadta volna, hogy a kedves Lurdes töri a fejét, mihez kezdjen egy festővel, pláne ha jóképű is. Teljesen elment az étvágya ettől a nőszemélytől, így felállt , és sok munkára, fáradtságra hivatkozva elnézést kért és távozott. A gazda is végzett az evéssel, így ő sem maradt tovább. Lepihent, mert mostanában nem érezte magát valami fényesen. És ahogyan apja távozott, úgy Sophia is menni készült, de Lurdes megragadta a ruháját az asztal alatt, így bírva rá, hogy maradjon. Arcmimikája teljesen megváltozott, mikor már csak ketten maradtak. Levakarta a mosolyt az arcáról és ráförmedt a lányra.
- Nah mi van tee... mákvirág! Újonnan apácának képzeled magad!?
- Semmi közöd hozzá... Lurdes! - nézett most először a nőre, nem is rá, egyenesen a szemébe.
- Jobban is teszed, ha elkotródsz végre! Vedd észre, hogy egy nagy senki vagy!
- Lehet.. hogy senki vagyok.. - válaszolt zaklatottan a lány - de még mindig több vagyok mint te! -azzal indulatosan felállt. Lurdes még mindig markolászta a ruhája szegélyét, így halk reccsenés közepedte megadta magát és enyhén beszakadt. Isabell felsietett a szobájába és magárazárta az ajtót. Miért kellett ennek a kiállhatatlan nőszemélynek idejönnie? Hát nincs neki elég baja? Nem szeret veszekedni, inkább elkerüli a Lurdessel való találkozásokat, de van egy olyan érzése, hogy a nő majd direkt a nyomában lesz, és folyton bonyodalmak szervezésével lesz elfoglalva. Kész téboly.. kész téboly ami ebben a házban folyik, és az apja miért nem veszi ezt észre? Úgy isteníti Lurdest mintha egyetlen és pótolhatatlan volna! De.. az a festő... milyen régen találkozott ilyen kedves, odaadó fiatalemberrel.. Felkeltette az érdeklődését, és titkon abban bízott, hogy a festő elegendő lesz arra, hogy gondjairól megfeledkezzen, még ha csak egy kisidőre is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
