|
23. fejezet
2010.08.03. 20:18
Ezen az éjjelen öntudatlanul jár a keze a jelmez felett. Gondolatai valahol egészen máshol vannak. A két férfi körül forognak, aki az utóbbi napokban meghatározza életét. Az egyik egy titokzatos, jó reflexekkel rendelkező, izmos, erős férfi, akit sorsa kiedzett a világ gonoszságaival szemben. Egyedül is megélne a mocsáron, vagy valami ilyesmit gondol róla Niké. Azt nem tudja, mennyire lehet helyes, a szeme színére is csak tippelni tud, pont úgy mint a hajára. Szinte mindig csak sötétben, vagy félhomályban látta, pont ez teszi az egészet olyan izgalmassá. Többször rózsát hozott neki.. vöröset.. volt hogy sötét árnyalatban, már szinte feketét. Nem sokat beszélt vele, de a hangja mély... a maszk tompít rajta valamennyit, tehát hangjában sem lehet biztos. Akkor mi az amiben biztos lehet?
A férfi kedveli őt. Ha nem így lenne nem járogatna vissza hozzá, kockára téve az életét.
Mi van Raoullal? A férfinek fekete haja, és gyönyörűszép sötét kék szeme van. Vonásai nemesiek, testalkata izmos, reflexei kiválóak, udvarias, nagyon tisztelettudó. Amikor virágot hozott, ő is rózsával állított be... színekben a maszkoséval megegyezőt. És a hangja... a hangja mély, és nyugtató. Közelsége Nikében különös érzést vált ki. Az a... pillanat ott a város utcájának közepén. A férfi magához ölelte derekánál fogva... hirtelen beugrik neki egy kép. A tetőn állt a maszkossal... kezei lecsusszantak a derekára.. most is beleborzong a jóleső érzéstől.
Óriásit nyel.
Eddig erre nem is gondolt.
A maszkos... és Raoul?
Hiszen a maszkosról nem sokat tud... Raoulról kissé többet... de a viselkedésük.. az egészen más!
Egy ember nem lehetne egyszerre midnkettő hiszen.. vagy Raoul, vagy a maszkos van itt nála...
~ De a maszkos mindig csak este jön, a másik csak nappal.. - mondja egy másik hang. Kezei között megremeg a tű. Nem figyelt eléggé. Most a textil helyett bőrébe fúródik úgy egy 1 cm mélyen. Felsikkant. Úgy rántja ki az ujjából a tűt, mint egy tüskét. A sérülés nyomán vér kezd el szivárogni. Szájába kapja ujját és szivogatni kezdi. Fájdalma eltörpül a gondolatmenet mellett.
Raoul utalása... olyan mint egy angyal... Maszkos.. maszkos.. nem emlékszik hogy elmondta volna neki, mi lesz a jelmeze... nem emlékszik... félálomban volt... kikotyogta volna? Egyáltalán itt volt a maszkos még akkor? Vagy már elment? Jajj nem tudja!
Körbe körbe jár a szobában, közben szorítja ujját, néha szivogatja.
Raoul oly hevesen tiltakozott, mikor meg akartanézni a sebeit.. a maszkos testét sem látta még soha... miért nem láthatta Raoul-ét? Igaz.. biztosan mindig félrepillantott volna, de mi az amit rejteget előle Raoul? Vagy teljesen más dolog miatt nem engedte megvizsgáltatni magát?
Nem... biztosan nem lehetek... ugyanazok..
Niké végülis hajnaltájban fekszik le. Ma este nem látogatta meg a maszkos. Bár meggyőzte magát, hogy a két férfi két teljesen különböző ember, a lehetőség szikrája, hogy talán mégsem... még megmaradt elméjében.
Az este folyamán a maszkos nem látogatta meg Nikét. Más dolga akadt, pontosabban munkája, melyet kénytelen volt elvégezni. Már hajnalodott, mire visszatért szállására, és fáradtan bedőlt a fekhelyére.
Majd legközelebb... a következő este meglátogatja Nikét. Most viszont aludnia kell.
Raoul késő délután tér be a kereskedő boltjába. A lent tevékenykedő öregnek mosolyogva biccent.
- Üdvözlöm, uram. Hogy van? -érdeklődik udvariasan.
A választ természetesen megvárja, és csak aztán kérdez rá Niké hollétére.
- Niké itthon van?
Az öreg felfelé int a kezével. Tehát a lány a szobájában gubbaszt. A férfi megcsóválja a fejét, és elindul az emelet felé.
Néhány másodperc, és máris az előtt a bizonyos szoba előtt áll.
Bekopog.
- Niké, én vagyok. Raoul
Az öreg már hozzászokott a mindennapi látogatóhoz. Természetesen jól esik neki a kérdés, ő ugyan jól van. Semmi baja, csak hát a munka ne volna ilyen fárasztó. Dehát a hírnévért meg kell dolgozni ugye. Niké a szobájában van. A jelmez már készen... apró simítások várnak csak rá. Ma este biztosan elkészült. Most éppen annál a résznél tart hogy felvegye a ruhát. A selymes anyag simogatja bőrét. Pontosan követi vonalait. A tükörben csodálja magát. Nahát! Milyen szépre sikeredett! Fordul egyet, hogy hátul is láthassa.. igen, ott még van egy kis gubanc, azt este még ki kell küszöbölnie. De az eleje igazán káprázatos, nem túl cifra, de mégis feltűnő. Természetesen kelléke is van.. van egy maszk, és egy.. hát az még titok. De egészen jól fog kinézni. Csak azt nem tudja, ehez a jelmezhez miféle cipőt vegyen fel? No majd csak talál valamit.
Amikor Raoul az ajtóhoz lép, választ nem kap. Ha a fülét az ajtóhoz tapasztja, vagy bepillant a kulcslyukon, akkor megláthatja talán Nikét.
A lány éppen akkor kezdi el lefejteni magáról a jelmezt. A selyem súrlódása hallatszik , mezítelen láb halk toppanása a földön. Részletek a sima, fedetlen bőrből. Mozgolódás odabent. Haja hozzácsapódik meztelen hátához. Néma percek... A kilincs fordul, Niké pedig nagy lendülettel lépne ki rajta, és egyenesen beleütközik a férfiba. Egy pillanatra annyira megijed, hogy még felsikoltani is elfelejt. A másodikban, már látja kinek ütközött bele.
- Raoul? - csodálkozva néz a férfira, nem is hallotta, hogy a férfi kopogott volna, vagy csak az imént érkezett? Mióta állhat idekint?
- Ne harahudj, nem is hallottam hogy... - az ajtót is becsapta maga után, és most az ajtó, és a férfi közé szorulva próbál bocsánatot kérni. Csak most eszmél fel arra, milyen közel áll hozzá.. megint..
Mellkasa vadul jár a levegővételtől. A siettében csak félig begombolt ruha pedig nyílt rálátást ad dekoltázsára.
Nem érkezik válasz sem a kopogtatásra, sem pedig a megszólításra. Viszont bentről motoszkálást hall. Bizonyára öltözik, vagy pakol valamit a lány.
Ő addig is türelmesen vár... Percek telnek el.
A plafont nézi, és várakozik. Elvégre valószínűleg azért nem lett beengedve, mert a lány valami olyat csinál, amit neki nem szabad látnia, vagy amiről nem szabad tudnia.
Várakozás közben jobb kezével az ajtófélfának támaszkodik. Ekkor nyílik ki az ajtó, és jelenik meg Niké.
Raoul arcán meglepettség suhan át. Nem számított rá, hogy ilyen hirtelen fog megjelenni a lány.
A férfi ebben a testtartásban pont Niké fölé hajol, és emiatt egészen közel kerülnek egymáshoz.
- Pedig kopogtam, és még szólítottalak is - bizonygatja enyhe fáziskéséssel.
Szemei ugyanis akaratán kívül is lejjebb siklanak, és tekintete néhány másodpercig elidőzik a dekoltázson.
Fejét felemeli, így már újra a lány szemébe nézhet. Egészen közelről.
- Talán megzavartalak valamiben? - kérdezi.
Viszont nem lép hátrébb. Így a lány ténylegesen a férfi, és a bezárt ajtó közé szorul.
A lány meg sem szólal pár percig. Csupán lélegzetvétele töri meg a csendet.
- M-m.. - rázza meg enyhén a fejét miközben makacsul összeszorítja ajkait; legalábbis hiszi azt ő hogy megrázta, mert kívülről nézve alig mozdul valamicskét a feje. Ajkába harap. Még a félig kigombolt ruha ellenére is melege van. Lassan nekidől a becsukott ajtónak, de még így is majdnem összeér felsőtestük. Zavartan teszi füle mögé haját, de a férfi szemeit nézi. Nem.. biztosan nem ő a maszkos. A szemeit felismerné... Legalábbis így gondolja ő. Megint átjárja az a különös érzés, mely mágnesként vonzza oda a férfihoz. Érzi hogy ereiben gyorsabban lüktet a vér, hogy arca megint kipirul.
És mi lesz ha megint megcsókolja? Vagyis megpróbálja? Azt sem tudja... mit fog tenni, és nincs is menekvés.. itt biztosan nem száguldoznak vadlovak... az emeleten.. áh kizárt..
A férfi lassan elmosolyodik. Látja, érzi a lány zavarát, melyet az ő közelsége okoz. A mosoly talán kissé elégedett, bár ezt Niké úgysem láthatja, hiszen végig a férfi szemeibe néz.
Jobban rátámaszkodik a kezére, így az arca még közelebb kerül a lányéhoz. Ajkai pár centire vannak már csupán.
Mélyen a zöld szemekbe néz, tekintete rabul ejtő.
- Ennek örülök, ugyanis remek tervem van mára - szólal meg hirtelen, és ezzel meg is töri a varázst.
Ellöki magát az ajtótól, de nem lép hátrébb.
- Gyere velem - kéri a lányt, miközben egyik keze Niké derekára siklik.
Finoman maga felé húzza, hogy a másik elinduljon.
- Le kellene mennünk a kertbe, rendben?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés