22. fejezet
2010.08.03. 20:17
Bár a világ lelassult, a következő percek mégis olyan gyorsan zajlódnak le, hogy feleszmélni sincs ideje. Raoul nemesi vonásait figyelte, azt kérdezte, mit szeretne.. Mindketten ugyan arra vágynak. Nem mondják ki.. Raoul sem teszi. Csak közelít.. addig addig, míg ajkaik összeérnek. Niké szemhéjjai lecsukódnak, arcában mintha rózsabombát durrogtatnának, mely kiül a bőrére. Aztán egy pillanat alatt mindennek végeszakad. Rántást érez, hirtelen hangosodik fel körülötte minden. Ló dobogást, sikolyokat, kocsikerék zörgését hallja. Az előző békével ellentétben, ez a lárma összeesküvés a füle ellen. Az egyetlen biztos pontba kapaszkodik akit maga mellett tud, Raoulba..
Az esés következtében rázuhan a férfira, és mivel kapaszkodik belé, így vele együtt sodródik , míg az árok aljára nem érnek.
Időbe telik, míg felfogja mi történt. Kissé fentebb emeli a fejét, a férfin fekszik... és tenyereivel a férfi mellkasának támaszkodik. Fejéhez kap, hogy összekócolódott haját arrébbsöpörje arcából. Még mindig piros az arca...
A férfire néz, szemei rémülettel teltek meg.
- J..Jól... - dadogja - a férfi szemébe néz ugyan.. de aztán hamar eszébe jut.. hogy de hiszen Raoul megpróbálta őt... megcsókolni. Pont akkor amikor..
A férfi ajkaira tekint megint. Egy óriásit nyel..
- Én.. annyira sajnálom.. - magyarázkodik, de egy pillanatra sem néz másfelé, vagy csukja be a szemét. Érzi hogy tenyere izzadni kezd.. hogy a sodrósás következtében ruhája összefodrozódott, felcsúszott, és most szemérmetlenül mutogatja combját. Épphogy fenekét eltakarja a ruha. Ebben a nos számára igen kellemetlen pózban a férfin "trónol". Mégjobban elönti a pír, ezúttal szégyenében.
Nem akarja a férfit megnyomni, ezért nem mer mozdulni. Azt sem tudja hogyan másszon le róla... hamarosan azonban megérkezik a segítség.
- Jól vannak? - kiáltja le az árokba az éppen arra járó lakosok egyike.
- Semmi se történt, ne aggódj - nyugtatja meg a lányt.
A városiak hamar felfedezik őket az árokban.
- Mássz le rólam nyugodtan. Ki fogom bírni, csak... azért vigyázz - teszi hozzá enyhe célozgatással.
Nem lenne túl jó, ha a lány mondjuk beletérdelne az ölébe.
A lakosok először Nikét segítik ki az árokból. Ahogy a könnyű teher lekerül a férfiról, ő is kimászik. Talpra áll, és leporolja magát. Ekkor veszi észre, hogy a nadrágja a bokájánál elszakadt. Valószínűleg a kabátja is tönkrement az eséstől.
Egy pillanatra felszisszen. Ha valaki ezt észreveszi, akkor bizonyára annak tudja be, hogy fájhat valamije.
Felegyenesedik, és Nikéhez lép.
- Biztosan jól vagy? Gyere visszakísérlek - ajánlja fel.
Neki csupán egy horzsolás van a lábán, semmi több. Katona dolog. Mire mennyasszony lesz begyógyul. Nikét a lakosok segítik ki az árokból. Megköszöni nekik, és megkérdezi mi volt ez az egész?
- Mi sem tudjuk! - felelik azok - A ló bizonyára megvadult.. ha lenyugszik majd visszatér.
Niké megköszöni a segítséget mégegyszer, majd elbúcsúzik az emberektől, és Raoul felé fordul.
- Jól vagyok. - nyomatékosítja - De te..?.. Nem ütötted meg magad? - vizsgálgatja, először csak a szemével.
- Jobb lenne ha visszamennénk, és megnézhetném, nincs e komoly sérülésed.. elvégre mégis csak rádzuhantam! - Hanglejtése egyértelműen aggódásra utal.
Ha rajta múlik, akkor a vissza vezető út némán, és csendesen telik el. Nem igazán szólal meg. És lassan megint elkezd sötétedni.. Az öreg kereskedő már bezárta a boltot mára, ő maga sincs már jelen. Talán a szobájában van, és nyugodtan pihen, mert tudja, hogy lánya jó kezekben van.
Niké felhívja Raoult a szobájába. Az ajtó előtt megállnak.
- Csak szeretném megnézni, nincs e bajod.. ha megengeded.. - teszi hozzá komolyan, a férfi szemébe nézve.
- Nem! - tiltakozik rögtön, talán túl hevesen is. - Jól vagyok, tényleg. Semmi bajom, ne aggódj.
Talán ezzel sikerül célt érnie, és Niké nem erősködik tovább. Nem lesz szükséges vizsgálatra, hiszen a férfi azt mondta, hogy nem fáj semmije.
A visszautat valóban csendben teszik meg. Raoul hosszasan elmélkedik valamin, ez egyértelműen látszik rajta. Néha, néha ránéz Nikére, de egyelőre nem szól hozzá.
Beérnek a boltba. Teljesen üres. Lám az öreg már nincs itt, talán már alszik is fenn a szobájában. Ennyire megbízik benne?
Nikét követve, felmegy a lány szobájába.
- Ugyan, semmi szükség rá - lép rögtön egyet hátrébb, amikor meg akarják vizsgálni. - Teljesen jól vagyok. Kutya bajom! Ne aggódj értem, Niké - mosolyog rá biztatóan a lányra.
Niké kicsit csügedten ereszti le a fejét.
- Jól van .. rendben... - mondja. Néma percek telnek el. Az ő agya is lázasan zakatol a gondolkodástól, bár ez kívülről talán nem látszik.
- Hát akkor én... - kezdi - megyek is.. - és ha nem lesz megállítva akkor el is megy.
- Aludj jól Raoul!
A szobájában újra feleleveníti azt a röpke másodpercet, amikor Raoul... egy férfi beavatta egy számára ismeretlen dologba. Mi lett volna akkor, ha nem jön a lovaskocsi? Folytatják? Meddig? És mit mondott volna utána neki? És mi van ha ... ő egyáltalán nem is tud csókolni? Sosem próbálta, azt sem tudja hogy kell! Kissé kétségbeesik ezen... jajj szegény fejének... szánalmasnak tűnhet kívülről nézve, pedig csak egy elesett lány, akin folyton segíteni kell.
Némán nézi, ahogy a lány elindul befelé. Hívassa be magát, vagy mit tegyen?
- Niké! - szól utána. - Holnap is eljövök...
Sután hangzik, igen. Mégse fog bepofátlankodni a lányhoz.
- Aludj jól.
Az ajtó bezáródik, de ő továbbra is előtte álldogál. Fejét a fának dönti, homloka az ajtónak nyomódik. Mély levegőt vesz, és lassan kifújja. Ideje menni.
Ellöki magát az ajtótól, és energikusan sarkon fordul. Lesiet a lépcsőn, ki a boltból. Az ajtót gondosan bezárja maga után.
Az utcán még egy pillanatra megtorpan. Elgondolkodva, szemöldökét összehúzva néz fel a lány szobájának ablakára.
Néhány másodpercig marad, aztán eltűnik az egyik sötét utcában.
|