|
15. fejezet
2010.08.03. 19:56
Az értetlenkedés, a kérdések... Elég volt! Miért? Miért? Miért? Mindig ez a kérdés. Soha senki nem ért meg semmit, de mindig kérdez. Mindig.
Kérdések, kérdések... Mindenki választ keres, de ahelyett, hogy válaszolnának kérdésre kérdéssel felelnek. Nem jutnak előrébb, csak hátrafele lépdelnek.
Legszívesebben fejét a falnak támasztaná, úgy bámulná a plafont. Igen, támasztékra van szüksége, különben elnyelik.
A lány érezheti, ahogy a férfi izmai megfeszülnek. Mély lélegzetet vesz, és lassan kifújja.
Miért? Ő is ezt kérdezte. Sokszor, számtalanszor. Mégsem kapott rá soha választ. Régi emlékek jelennek meg szemei előtt...
Elég!
Észre sem vette, hogy szemeit közben lehunyta. Most kinyitván apró pöttyök táncolnak a látóterében. Ennyire erőlködött volna? Talán még a lány kezét is megszorította közben. Lehet Niké beszélt is hozzá? Nem tudja, nem hallotta, nem érezte.
Most elengedi a lány kezét, és gyorsan feláll az ágyról. Lépte furcsán bizonytalan, mintha megszédült volna.
Nem Nikére, a párkányhoz megy, úgy szólal meg újból.
- Ha azt akarod, hogy jöjjek, csak hívnod kell. Tegyél a rózsák közül egyet a hajadba. Látni fogom. Most elmegyek. El kell mennem - az utolsó szavakat már csak magának mondja.
Kimászik az ablakon, de a ház tetején még megáll néhány pillanatra.
*Niké kitartóan nézi a férfit, de az nem válaszol. Sőt, mintha meg sem hallaná amit kérdez tőle. Mintha tűréshatára már nem tudná befogadni a lány suttogó szavait. Niké ujjai kicsit összébbnyomódnak a maszkos markában, ahogyan megszorítja azokat. És akkor egyszer csak elszakad a fonál. Úgy tűnik mintha a maszkos elérte volna tűréshatárát. Talán a hirtelen felállás az, ami bizonytalanná teszi a férfi lépteit, Niké aggódva tekint utána. Mi rosszat kérdezhetett? Talán jobb lett volna ha megsem szólal... egy pár percig mintha beférkőzött volna a maszkos bizalmába, és most olyan gyorsan lett onnan kitaszítva, hogy feleszmélni sincs ideje, mikor a maszkos már a párkányhoz támaszkodik. Niké lendületesen áll fel az ágyról, melyről a paplan lentebbcsúszik a hirtelen mozdulatban. Mikor a férfi kimászik az ablakon a lány nekiütközik a párkánynak nagy siettében.*
- Várj! Kérlek!...*most emeli először fel a hangját az este vagy inkább hajnak folyamán. Kinyúl karjával az ablakon, vissza szeretné húzni, ha kell a ruhájánál fogva, de azt már nem éri el. Így csak a nagy üres semmit nyalábolja fel karja. Nekitámaszkodik a párkánynak és felfelé tekint. Valami mozgolódást lát a tetőn, de aztán semmit. Az ég már kezd ébredezni. Csillagoknak már nyoma sincs, ez nem az a romantikus éjszaka, amikor a buja lányka kiereszti az ablakon át a forró csókú szeretőjét. Niké reménykedve , bizakodva néz továbbra is felfelé. Merész ötletei között felcsillan az is, hogy megpróbál a maszkos után mászni. Már éppen felteszi a lábát a párkány szélére. Könnyű hálóinge lecsusszan a combjáról, csípős reggeli hideg szellő kapja fel, és táncoltatja a levegőben. Nem gondolkozik mit tesz, de egyértelműen beszélni akar a maszkossal. Bocsánatot kérni, azért, amiért megbántotta. Ez nem volt szép dolog. Kezeivel egy biztos pontot keres a ház falán, amiben megkapaszkodhat. Miután sikerül kimásznia az ablakon már nincs visszaút. A hűvős szellő újra, és újra belekap sötét hajába, ez gátolja a rendes tájékozódásban. Felfelé néz, de még mindig nem lát semmit. Lépne, de lába nem talál biztos pontot a falon. Próbálkozásai kudarcba fulladnak. Egy óvatlan lépésnél megcsúszik a lába, egyensúlyát elveszítve, próbál a másik lábán megállni. Halk nyöszörgés hagyja el aljkait, amint tudatosul benne, mekkora marhaságot csinált, és hogy ha leesik, életét is vesztheti. Karjai gyengének bizonyulnak a kapaszkodásban, egyre jobban érzi, hogy megfeszülő izmai égető fájdalomként nyilalnak testébe.*
A lány hangja már csak a tetőn éri utol, ahogy a felkelő napot figyeli. A hajnal első sugarai végigtűznek a házak tetején, ám az utcák mélyén még sötét van.
Vár, hát akkor vár. Fejét oldalra billentve guggl a ház tetjén, és vár. Minden gondolatot kiűzött a fejéből, és üres tekintettel mered a napfelkeltére.
Vár. De miért nem szól a lány? Akkor mondja hát, amit akart, különben ő már el is ment. Nem ülhet itt örökké, amikor mennie kell. Most. Rögtön. Azonnal.
Halk mozgolódásra lesz figyelmes, nyöszörgés üti meg a fülét. Ez az, ami kirántja furcsa kábulatából. Szemeit egy pillanatra lehunyja, fejét megrázza. Mintha csak egy buborék pattant volna el a feje körül. Mindent újra hall, minden világos. Szemei rögtön megtalálják a tetőbe kapaszkodó ujjakat.
Döbbenet, majd értetlenség suhan át rajta, ahogy gyors mozdulattal már a ház tetjének szélén guggol, és a lecsúszni akaró kezek után kap. Ujjai a lány csuklóira fonódnak, ahogy lassan felfelé húzza, majd ő maga feláll, hogy könnyebben fel tudja segíteni Nikét. Ahogy a lány lábai a tetőhöz érnek, a derekánál fogva húzza odébb, biztonságosabb részre.
- Ostoba lány - morogja még mindig a meglepettség hatása alatt. - Mégis mit képzeltél? - kérdezi, majd hátrébb lép. - Hagyjuk.
Elengedi Nikét, és legyint. Ugyanazzal a kezével az éppen felkelni készülő nap felé int.
- Inkább nézd meg az én szemszögemből a napfelkeltét.
Ujjai valóban egyre inkább csúsznak lefelé, szíve eközben hevesen dobog torkában. Aztán erős fogást érez a csuklója körül és emelkedni kezd. Nem látja, ki húzza fel, de tippje az van. Hamarosan felsegíti a tetőre, lehordja botorsága miatt. Niké leszegi a fejét, és elszéggyelli magát. Tényleg, mit is gondolt mikor a maszkos nyomába eredt? Fogalma sincs, nem emlékszik! A maszkos láthatólag nem is kíváncsi a magyarázatra, pedig már nyitná ajkát, már kezdené.. a szó már ott van a nyelve hegyén, hogy elmondja, ő sem igazán tudja, csak érezte, hogy jönnie kell. Aztán a maszkos lelegyinti, beléfojtva a szót, megkövülten bámul a férfira. Az valami napot emleget és arra int. Niké lassan átpillant a napra. Gyönyörű narancs színekben pompázik az égbolt. Niké szája még mindig tátva van a meglepettségtől, aprót lélegez, mintha csak egy álomba csöppent volna, elbűvölve nézi a napfelkeltét. Odalent a városban még semmi zaj.. ez a pillanat még az övék. Még háborítatlan. Most nem szólal meg. Talán attól tart hogy azzal még messzebbre űzi magától a férfit, holott nem akarja.
Ha a lány a mutatott irányba fordul, olyan dolgot láthat, amit eddig még nagyon kevesen. A nap felbukkan a horizonton, arannyal színnel mázolja be a háztetőket. Narancsszínben úszik az égbolt, távolabb sárgában, majd kékben.
A férfi Niké mögé lép, kezeit a vállára teszi, arca alig néhány centire van a lányétól.
- Nem mindenki láthatja ezt. Én megosztottam veled - súgja a fülébe halkan.
A madarak vidám dalba kezdenek, lassan éldezeik a várost. Ők pedig még mindig a tetőn állnak.
- Ideje mennem. Tudod. Az én részem az éjszaka, tiéd a nappal.
Elengedi a lány vállait, és kezei Niké végigcsúsznak a karcsú alakon, hogy megállapodhassanak deréktájon. Maga felé fordítja a lányt.
- Kapaszkodj belém erősen. Nem lenne jó, ha útközben leesnél. A kezeimre pedig szükségem lesz.
Niké ámulva nézi a csodát. A férfi közelsége izgatottá teszi. Lassan a férfi felé fordítja arcát, így alig néhány centiméter választja el a két orrot egymástól. Bár a város ébredezik, Niké körül megfagy a pillanat. Ahogy a nap felkel, egyre jobban körvonalazódik előtte a férfi alakja. Szemének színe, és az ő arca is most sokkal tisztábban láthatóvá válik a férfi előtt. Niké némán bólint csupán, jelezvén ezzel, hogy tudomásul vette. Enyhe jóleső remegés fut végig a férfi érintése nyomán. Majd Niké teljes testében szembefordul a férfival. Magától nem tenné talán meg, de a férfi maga felé fordítja. Kissé habozik. Kezei csak kisebb tétovázás után emelkednek fel, hogy megállapodjanak a férfi vállán, majd nyaka köré fonódnak. A férfi érezheti kellemes illatát, hiszen Niké ilyen közel, még sosem volt hozzá. Az, hogy a lány nem visszakozik, a bizalmat fejezi ki részéről. Mielőtt azonban elindulnának Niké megszólal.
- Ugye eljössz holnap is? - igazából ha azt mondta volna ma, akkor sem tévedett volna sokat, hiszen már virradt. A nap egyre fentebb kúszott az égen, mintha már nem egy szép csoda, hanem vészjelző volna a páros számára. Nikének vissza kell jutnia a szobájába, különben hamarosan nagy balhé lesz a házban, és Sergiust is hívja a kötelessége...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés