Cho amint felébredt reggel türelmetlenül pislogott az ajtó felé. Még mindig oda volt szíjjazva ahoz a rohadt ágyhoz, és már nagyon kellett volna pisilnie. Így amikor a nővérke reggel rányitotta az ajtót, hogy letegye elé a reggelivel megrakott tálcát, bármennyire is belevörösödött meg kellett kérnie, hogy oldozza ki, hogy el tudjon menni pisilni.
- Elnézést.. de már nagyon el kellene mennem a wc-re.. lenne olyan szíves...??
- Oh!! - szólt a nővérke, és letette a tálcát, majd a lány mellé sietett. - Nos azt hiszem, hogy semmi akadálya, hogy mostmár elengedjem. De az infúsiós állványt is magával kell vinnie kedveském..
- Mi?
- Nah jöjjön.. - a nővér eloldozta, majd belekarolt a lányba, hogy segítsen neki felállni.
- Meddig kell még infúziót kapnom?
- Már nem sokáig kedveském. Ha jól tudom, holnap már nem kell infúziósállvánnyal pisilnie.
- Hát ez remek.. de kérem ne hívjon kedveskémnek.. hiszen a nővérem is lehetne. Híjvon nyugodtan Cho-nak.
- Cho... hát rendben. Nah spuri pisilni, mielőtt a doktorúr meglátja, hogy kiengedtem..
Cho elmosolyodott, majd belekapaszkodott az állványba és kikerekezett vele az ajtón. Csak akkor jutott eszébe, hogy valójában azt sem tudja, merre van a wc, amikor kiért a folyosóra. A folyosó elég hosszú volt, így gondolta, ha végigsétál rajta, akkor az egyik ajtó mögött csak könnyíthet magán. Amint elhaladt az egyes ajtók előtt, mindegyiken bekukucskált. Már amelyiken be tudott, mert a legtöbb, olyan komorul egyszerű volt, mint az, amelyikből kijött. A nagy bámészkodásban nem is figyelt előre, így eshetett meg, hogy hamarosan beleütközött valakibe.
- Hoppá hoppá... - nagyon ismerős hang.. Cho felemeli a fejét, hogy szemügyrevegye, kit gázolt el egy infúziósállvánnyal. Nagyra kerekednek a szemei, amikor meglátja, hogy a Doktorúr áll előtte.
- Csak nem éppen szökni készült? - kérdezi kedvesen a férfi.
- Én csak.. A mosdóba...
A férfi kedvesen átkarolja a lány vállát, és menetirányba fordítja.
- Nah jöjjön, akkor elkísérem..
- Mármint engem? - lepődik meg a lány. - Nem, kell.. megtalálom egyedül is.
- Akkor viszont, megyek és megdorgálom Yoona nővért, amiért kiengedte..
- Ne! Ne szídja le miattam. Én erősködtem, hogy ki szeretnék jönni.
- Akkor? Mi legyen? Elkísérjem pisilni, vagy menjek beolvasni Yoona nővérnek?
Cho arcánt elfutja a pirosság. Még hogy egy férfi elkísérje pisilni..
- Ha kint megvár..
- Persze hogy megvárom, nah jöjjön szépen. - finoman megmarkolja a lány alkarját, és vezetni kezdi. Cho most veszi észre, hogy elsétált a mosdó előtt, anélkül, hogy észrevette volna.
- Itt is vagyunk.. aztán le ne húzza magát a wc-n, vagy hasonlók..
Cho egy mosollyal hálálja meg a kedves doktorúrnak a segítőkészségét, és eltűnik a mosdó ajtaja mögött.

Kenhon doktorúr valóban megvárta odakint. Megint a mappáiba volt mélyedve, pont úgy, mint mikor beleütközött a folyosón.
- Innen már visszatalálok, köszönöm.
- Nem, nem.. úgyis magácskához igyekeztem, úgyhogy menjünk is, mert ma rengeteg dolgunk van.
- Rengeteg dolgunk? De mégis mi?
- Emlékezni.. - kacsint Kenhon a lányra, és ismét belékarol, hogy visszakísérje a szobájába. Yoona nővér még akkor is ott tevékenykedik, mikor benyitnak a szobába.
- Jajjj doktorúr.. ne haragudjon, amiért kiengedtem Chot, de úgy gondoltam, mostmár felállhat az ágyból, hiszen a lábának semmi baja.
- Semmi baj Yoona nővér.. én magam is azért jöttem, hogy kicsit megtornáztassam a kis betegünk lábát. Ha nem használja, akkor az izmok megmerevednek, majd sorvadásnak indulnak. Néha még a tartós pihenés is káros lehet.
- Akkor én megyek is.. - mondja Yoona nővér és magárahagyja a doktorurat a betegével.
- Maga átvert engem! - mondja szemrehányóan Cho, miközben odatolja az állványt az ágya mellé.
- Ezt most miért mondja?
- Nem is szídta volna le a nővért! De elhitette velem, hogy megfenyíti, ha nem jöhet velem pisilni...
- Hát nem egészen így volt. Én nem mentem be magával pisilni. - emlékeztette Kenhon. - Ha már a rövidtávú memóriája is vacakol, akkor ideje lenne kézbe venni az ügyet...
Cho idegesen karbafonta a kezeit.
- Tudja jól hogy, hogy értettem!!
- Persze hogy tudom! De remélem nem haragszik... Egy doktornak első, a betege!
Cho leül az ágyra de nem néz a férfira. Kenhon az ágy mellé húzza a székét, és ő is leül. A lánnyal ellentétben, ő egész testével felé fordul.
- Cho...
A lány makacsul bámulja a falat.
- Remélem tisztában van vele, hogy csak segíteni akarok.
A lány megint nem válaszol.
Kenhonban felrémlik egy régi emlék, amikor elmesélte a családja történetét a lánynak, és az képtelen volt felfogni, hogy ő nem olyan, mint az apja. Akkor is makacsul hallgatott.
- Cho.. emlékszik bármire.. ami a balesete előtt történt?
- Nem.  -válaszolja tömören a lány.
- A balesetre emlékszik?
- Nem.
- Mi az első, amire melékszik?
- A kórház. Egy férfi... aki kedvesen közölte velem a múltamat.
- Mit mondott ez a  férfi?
- Elmondta hogy hívnak, és hogy hol lakom. Hogy a többiek várnak vissza  a krancsba.
Kenhon kezében megáll a toll. Szemei üvegessé válnak. Krancs? Hiszen ez még a régi időkből megmaradt lebujok mai neve. Lányokat futtatnak ott..
- Ő mondta, hogy a maga neve Cho Sun?
- Igen ő.. meg hogy lányokkal lakom együtt, és vissza is vitt oda.
- Volt a krancsban barátnője?
Cho elgondolkodik a kérdésen.
- Nem... eleinte nem.. mindenki idegenként kezelt. De később lett egy barátom. Lora.
- Nem furcsa az magának, hogy éveket él le együtt a lányokkal, de mikor visszatér, egyik sem emlékszik magára?
Cho most először tekint a férfira. Kissé szégyenli azt bevallani, hogy ez eddig sosem fordult mega  fejében.
- Én.. nem is tudom. Nem találtam a helyem.. mindig úgy éreztem, hogy valaki, vagy valami hiányzik az életemből.
Kenhon a lány szemeit szemlélei. Próbálja megfejteni ennek az utolsó mondatnak az értelmét. Vajon kire gondol a lány.. ki az a valaki? Mert az a valaki... lehet az az ember, aki visszahozhatná az összes emléket. Akivel Miya élete teljes lenne.. újra.

- Valami bántja, doktor úr? - kérdezi Cho nagy kíváncsi szemekkel.
- Nem.. ugyan.. mi bántana? - mentegetőzik Kenhon, és idegesen fészkelődik egy kicsit a széken.
- Csak úgy láttam.. elszomorodott.
- Remekül vagyok. - zárja rövidre a témát Kenhon - Térjünk vissza a tárgyra.
- Rendben. - egyezik bele a lány megadóan.
- Nos.. van egy módszer, úgy hívják Reflexitás. A lényege az, hogy felmérjük az agy reakcióját egy vizuális jelenségre.
- Az mit jelent?
- Mutatok egy képet, és rá kell vágnia azt az első szót, ami eszébe jut a képről.Egy dologra kell figyelnie. Bármit mondhat, de a képet nem nevezheti meg. Kizárólag fogalmakat mondhat. Menni fog?
- Igen. Ez nem tűnik nehéznek.
- Akkor kezdhetjük?
- Igen. - Cho izgatottan fordul most először egész testével a férfi felé. Kenhon a mappája után nyúl, amiből egy pakli kártyát vesz elő. Miután jól megkeveri, elegyengeti a kezei között, majd felfordítja az első kártyát, és a lány elé tartja. A képen egy ház van. Nem túl nagy, inkább olyan kis egyszerű. Piros cserepekkel a tetején, és két ablakkal az oldalán.
- Otthon... - mondja Cho.
- Rendben.. nézzük a következőt. - Kenhon félreteszi a kártyát majd felfordítja a sorban következőt. A képen egy kalitka van. Aranykalitka tetjén rózsaszín masnival, de nincs benne madár. Teljesen üres.
- Bezártság.. - mondja Cho, és majd összébb húzza szemeit. Kenhon észreveszi a reakcióját, amjd nyugtatólag ráhelyezi a tenyerét a lány kézfejére.
- Nyugalom Cho.. ne feledd... itt nincs rossz válasz. Nem kell koncentrálnod semmire, csak mond azt, ami először eszedbe jut.
Cho bólint.. igen tudomásul vette. Próbál egy kicsit ellazulni. A következő kártyán szerepel egy tál víz.
- Méreg..
Kenhon ezt a kártyát félreteszi. Tekintetéből csupán annyi olvasható le, hogy minden figyelmét a lánynak szenteli most, minden mozdulatára nagyon figyel.
Az ezt követő képen egy kutya látható. Németjuhász, lógó nyelvvel.
- Csatlós...
A következő képen pedig egy virág.. szép nagy fejű, fehér liliom. Cho nem mond semmit. Pupillája kitágul, és megfagy körülötte az idő.

 Hűvös van.. este. Az égen csillagok ragyognak. A helyszín más.. valami egészen más.. van itt egy gyönyörű nagy ház, szinte kastély.. és egy karbantartott kert, ami mesébe illő. Egy tűzpiros sportautó, és egy szemtelenül helyes férfi. A férfi a lépcső alján áll, pár lépcsőfokkal felette pedig egy fiatal lányka, hosszú vörös hajjal. Bár Cho messziről látja őket.. mégis minden szót olyan élesen és tisztán hall, mintha ott állna a közvetlen közelükben.
- Hát akkor.. köszönöm, hogy megismerhettelek.. - mondja Hanato némi szomorúsággal hangjában (talán tetetti, talán őszintén mondja). Aztán lágy csókot lehell a lány kézfejére, és visszafordul a kocsihoz. Alighogy elindulna Miya megszólal.
- Láthatlak még valamikor? - félénk a kérdés, de jól érthető. Hanato visszafordul, és elmosolyodik.
- Biztosra veheted. - mondja melegen azzal ismét elindul a kocsi felé, de Miya ismét megszólal.
- Hanato!
- Igen?
A lány szótlanul ácsorog a teraszon, majd elmosolyodik lassan.
- Örülnék egy kis... liliomnak..

***

- Cho!.. Cho hall engem? Az isten szerelmére.. Yoona! Azonnal hozzon egy pohár vizet!
- Igenis doktor úr!
- Siessen!.. Cho!! - pofozgatja a lányt a doktor - kelljen fel! Hallja? Cho, azonnal térjen magához!!
Cho köhögni kezd, mint aki már régóta nem kapott levegőt, és tüdeje teljesen összeszorult volna.
- Jól van... ezaz.. - ütögeti meg a doki a hátánál fogva.
Yoona érkezik a vízzel a kezében.
- Itt van doktor úr.. mi történt?
- Jól van .. köszönöm, mostmár elmehet.
- De mi tör..?
- Elmehet!
Yoona pedig csalódottan bár, de távozik. Kenhon a lány szájához illeszti a poharat.
- Igyon.. csak lassan.. lassan! - utasítja a lányt, aki óriási kortyokban próbálja egyszerre lenyelni a folyadékot. Úgy tűnik teljesen kiszáradt.
- Mi történt? - kérdezi ijedten. Homlokán kigyöngyözik a veríték.
- Mindent el fogok mondani, ha már többet tudok... de most feküdjön le.
- Mi volt az utolsó képen?
- Azt mondtam feküdjön le! - tuszkolja az ágyba Kenhon a lányt.
- Mi volt rajta?? Mit mondtam rá??
- Cho, ne izgassa fel magát, ígérem, hogy midnent elmondok, de most feküdjön le. 
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés