Cho ismét letelepedik a kanapéra.
- Tudja nem értem én magát.. az elmúlt években egy magához fogható férfival sem találkoztam.
Hanato elmosolyodik szomorúan, majd a lányra tekint.
- Ugyan miért vagyok én más, mint a többi férfi?
- Háát.. - kezdi a lány - A többi férfit, aki a krancsban keres vígaszt, csak a farka vezeti.. és hát sokszor elég durván bánnak velünk.
- Veled is durván bántak? - kérdezi a férfi kiszáradt torokkal.
- Megesett.. - válaszolja könnyedén Cho - Nézd.. - majd felhúzza a szoknyáját combtőig, és a férfi elé tolja. Hosszú lila csík húzódik végig rajta, néhol kékes-zöldes árnyalattal tarkítva. Hanato csak nyel egyet.
- Szépen gyógyul.. - teszi hozzá Cho, majd ismét eltakarja a szoknyájával.
- És mikor... mikor vesztetted el a szüzességed.. Miy..akarom mondani, Cho..,?
- Hát.. ha jól emlékszem olyan 3 éve, ahogyan visszavittek a krancsba. Miért érdekes ez?
- Tudod.. a legtöbb lány nem várja meg a férfit, aki felvásárolja a gazdától, mert attól fél, hogy akkor majd egy másik férfitól fog függni. Helyette.. eladja az egyetlen értékét.. a szüzességét, és megváltja saját magát.
- Hát akkor.. erről már lemaradtam. - jegyzi meg keserűen Cho. Körbenéz a pompás szobában, melynek minden apró részlete olyan gondos, hogy szinte el sem hiszi, hogy ilyen létezik.
- És magának nincs családja? Egyedül él ebben a .. khm.. nos.. palotában?
Hanato ismét elmosolyodik.
- Nincs családom.. ezért is olyan unalmas és nyomasztó néha ez a ház.
- Barátja sincsen?? - döbben meg  a lány.
- Volt.. valamikor.
- Hát ez igazán szomorú...
- Azért el ne szontyolodj nekem. - mosolyog a férfi, tekintetével a lány szemei után kutatva.
- Tudja.. maga elég rendes ember... nem is értem a krancs-béli kicsapongását. Gyakran hoz ide lányokat?
- Te vagy az első, akit idehoztam.. 
Cho kicsit meglepődik. Eleinte bele sem gondol, hogy valójában ez az érzés, ami most hirtelen elfogta, nem meglepettség, hanem csodálat, és tisztelet. Nem tudja pontosan, honnan is fakad ez az érzés, de azt tudja, hogy az elmúlt években nagyon ritkán kapott eféle bókot.. főleg férfitól. Mert ő bóknak vette, megtiszteltetésnek.. hogy Tor Őt hozta ide.. Először.. és nem Azért.. És ez az egész felfoghatatlanul jól eső érzéssel tölti el, és melegíti fel lelkét. Akaratlanul is kibukik belőle a kérdés:
- Miért?
És akkor jön a nagy fejtörés a másik oldalon.. Mit mondjon Hanato? Az igazat nem vallhatja be.. hogy azért hozta ide, mert végre rendeződni látszottak a dolgai, és végre megtalálta.. és ismét a szárnyai alá akarja venni, de többé nem akarja elveszíteni. Soha többé.. 
- Volt benned valami.. - kezdi el a magyarázatot kissé elgondolkodva a férfi. - ... ami miatt más vagy, mint a többi lány. 
Cho elpirul a szavak hallatán, és pupillái megnagyobbodnak. Csillogó szemekkel hallgatja a férfit, és Hanato figyelmét sem kerüli el ez a kis testbeszéd.. Ha egy nő érdeklődik egy férfi iránt, megnagyobbodnak a pupillái.. és rá figyel.. csak rá.. 
Hanato elmosolyodik ezen az észrevételen és folytatja. 
- A többi lány kellette magát, te nem... nekem pedig egy olyan lányra volt szükségem, akivel beszélgethetek. - adja a frappáns választ Hanato, majd az órájára pillant. 
- Késő van.. 
- Hm? - Cho az utolsó megjegyzést nem hallotta.. talán a magyarázat is átsuhant a fülén, anélkül, hogy bármit megjegyzett volna belőle. Tor, vagy akárki legyen is ez a férfi teljesen magával ragadta a maga stílusában. Az udvariassága, a figyelmessége.. a kedvessége, mind mind olyan személyiség jegyek, amelyeket az elmúlt években nem igazán figyelhetett meg ilyen közelről. 
- Cho.. ?
- Igen?
- Nem vagy álmos?
- Ja...de...de igen, egy kicsit. 
- Hazavitetlek, de ha akarsz itt is aludhatsz. Van elég szoba a házban...
- Kedves magától.. de.. haza kell mennem.. ez szabály.. és...
- A világért sem szeretném, ha miattam kikapnál.. úgyhogy menj, a sofőr kint vár..
- Köszönöm.. Tor.. - mondja Cho mosolyogva, majd feláll a kanapéról, és elindul kifelé. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve megfordul. Odaszalad a férfihoz, és egy puszit nyom az arcára. Hanato kissé deremedten reagál a váratlan puszira, és még akkor is az arcát simogatja a csók helyén, amikor a lány már el is viharzik, hogy ne legyen a férfinak ideje számonkérnie őt. 
- Nincs mit... Miya.. - mondja, de már csak magának, vagy az üres szobának... mert Miya már elment.. Miya, aki most Cho... de sosem volt igazán Cho, mert ő mindig is Miya marad. 

Cho számára örök emlék maradt ez az éjszaka. És a következő napoknak reménnyel indult neki. Tor ismét vissza fog térni .. tudta... remélte... hitt benne... és mégsem így történt. Elmúlt egy fél nap... elmúlt a nap... elmúlt a következő is, és a férfi nem jelent meg a krancsnál. Cho nem értette, mit csinálhatott rosszul? Tor valóban CSAK beszélni akart vele.. és ennyi? Ő úgy érezte, hogy a férfi kedveli Őt...  A napok egyre reménytelenebbül indultak számára. Kezdte elveszteni a hitét abban, hogy még egyszer valaha.. találkozni fog, ezzel a kedves fiatalemberrel. Persze a többi lány a krancsban kárörvendően kinevette őt, amiért elszalasztotta a jó partit. A napok lassan visszatértek a régi kerélvágásba. Tor képe elhomályosulni látszott előtte... A férfit azonban, aki a "gazdájának" nevezte magát egyre többször látta beszélni a házvezetővel. És ez némi aggodalmat vetett fel benne.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés