XX. rész: Cho Sun
Miya a nagy fehér lepedős ágyon feküdt. A gyógytornász az imént ment el, azt mondta legközelebb már lábra is állhat, és tehet egy két lépést egyedül is. Miya boldog volt. Ezek az emberek nagyon kedvesen, és segítőkészen bánnak itt vele. De boldogtalan volt, azért.. mert semmire sem emlékezett az előző életéből. Pár napja elkezdték Miya néven emlegetni.. de nem érezte magának a nevet. Ezen a napon, pedig megjelent nála egy férfi. Botra támaszkodva sántikált be hozzá, és mosolyogott.
Harison úgy vélte, Miya ennél nagyobb csapást nem kaphatott volna az élettől. Mint azt, hogy mindent elfelejtsen.. bár lehet, nem is csapás ez, inkább megváltás. Hiszen milyen emlékei lehettek ezelőtt? Ő majd ad a lánynak egy másik életet. Egy másik névvel.. egy másik jövővel. Messze tartva a fiától.
- Cho! - üdvözöli a lányt Harison mosolyogva és odasántikál az ágya mellé, majd letelepszik a szélére.
- Hozzám jött? - kérdezi meglepődve a lány.
- Hát persze hogy hozzád, kedves Cho...
- Miért szólít Cho-nak? - kérdezi a lány értetlenkedve - és ki maga?
- Figyelmeztettek az orvosok, hogy nem fogsz emlékezni rám, de hát én csak erősködtem, hogy beszélni akarok veled..
- Elárulná végre ki maga?
- Hát persze.. hát persze.. A mestered vagyok.. a tanítód. Én neveltelek már kislány korod óta. Hát nem emlékszel?
- Nem.. sajnálom..
- Semmi baj Cho.. semmi baj.. idővel majd minden eszedbe fog jutni, ne aggódj.
- Ezek szerint a nevem Cho?
- Így van.. a neved Cho..
- Akkor miért emleget mindenki Miya néven?
- Biztosra veszem, hogy csak kitaláltak neked egy nevet.. hogy valahogyan szólítani tudjanak.
- Hmm...
- Nah de beszéltem az orvosaiddal, és azt mondták teljesen felépültél.. kivéve az emlékezeted.. de azon úgy lehetne a legjobban segíteni, ha végre hazajönnél..
- Haza? - kérdezi nagy, csodálkozó szemekkel a lány.
- Igen... A többi lány már igazán hiányol.
- Milyen többi lány?
- Hát a többi lány! Akikkel együtt élsz..
- Én együtt élek több lánnyal? - csodálkozik Miya.
- Bizony kedveském.. tudod.. egy krancsban éltek.
- Mi az a krancs?
- Még ennyi kérdést.. - nevet Harison - Azt hiszem jobb lesz, ha inkább megmutatom.
Az összes holmiát (ami valljuk be nem igazán volt sok) összepakolták, és Harison, mint "közeli rokon" magáhozvette "Cho Sun"-t. Az említett krancs nem volt más, mint egy nyomornegyedben levő laktanya.. olyan nők számára, akiknek nem volt családjuk, nem volt magánéletük. A krancsban olyan fiatal lányok éltek, akik a testükből fizették a lakbért, mely nevetségesen olcsó volt. Ezeknek a lányoknak legfőbb fegyverük a csábos mosolyuk, az erotikus mozgásuk volt.. nem tartották magukat prostituáltaknak. Ők többet nyújtottak holmi tasti élvezetnél. A kuncsaftuk minden kívánságát kielégítették. Ha azt óhajtotta masszírozza meg, ők megmasszírozták, vagy énekeltek neki. Ezek a kuncsaftok tehetős emberek voltak, és sokat fizettek. A lányok a pénzből mégsem láttak sokszor semmit. Minden lánynak volt egy gazdája.. egy olyan ember, aki valamikor kislánykorukban megvásárolta őket a szegény szülőktől. Miya nem tartozott közéjük... ezidáig. De most, hogy egy teljesen új életbe csöppent.. Harison lett az ő gazdája. És ez lett az a krancs, ahová ő tartozott.
A lányok hamar észrevették rajta, hogy bizony ő még nem volt férfival.. irígykedtek is rá emiatt, hiszen tudták, egy szűz lány sokkal többet ér, mint ők. Ezentúl mindenki Cho-nak hívta. És Miya is elfogadta nevét.. de akárhogyan erőltette az emlékezetét, semmi ilyesmire nem emlékezett.
Az első este, amit egy férfival töltött, borzalmas volt számára. A férfi egyáltalán nem volt tapintatos vele, és gyengédnek sem volt mondható. A férfi jóval idősebb volt nála, és kirázta a hideg a gondolattól is, hogy vele kell együtt lennie. A puszta érintése is zavarbahozta, sőt, hányingert keltett benne. A férfi nem sokat teketóriázott vele... Cho összeszorított ajkakkal tűrte, hogy a férfi lábai közé fúrja magát, és egyre bentebb és bentebb hatoljon törékeny testében. Azután már soha többé nem érezte saját magáénak a testét. Úgy érezte, mint akit meggyaláztak, és aztán magárahagytak. De egy idő után megszokta az érzést, és elfogadta, hogy sosem lesz már szerelmes.. és sosem fogja élvezni az együttlétet sem. Mostantól ő is csak egy eszköz lett... egy eszköz, amit a férfiak felhasználtak a saját vágyaik kielégítésére.
Azon az estén Cho sírt.. Az egyik lány, Lora vígasztalta meg.
- Mi a baj Cho? - kérdezi Lora kedveskedve.
- Na... miért sírsz így?
- Minden olyan... üres.. - sírja Cho, áztatva könnyeivel szép arcát.
- Majd elmúlik Cho... Majd elmúlik... Hidd el.. hogy ki fogsz kerülni innen.
- Hogyan? Mondd. Lora... Hogyan? Hogyan lehet kikerülni innen?
- Nos.. ennek csakis egyetlen módja van. Ha egy férfi igazán szeret téged.. és megvásárol a gazdádtól. Akkor végre szabad leszel.
- De hát ki lenne az, aki megvásárol engem?
- Bíznod kell benne Cho.. hallod? Bízz abban, hogy egy napon eljön az a férfi érted, aki majd szabaddá tesz.
- Te mióta vagy itt Lora?
- 10 éves voltam, amikor anyám meghalt, és apám eladósodott. Nem bírt eltartani engem, ezért inkább eladott ennek a krancsnak. Azóta itt vagyok..
- És te megtaláltad már azt a férfit.. aki majd megszabadít?
- Nem.. még nem.. de az egyik társunk.. Aila... néhány hónapja már szabad. Aila mindig sokat hozott a konyhára, ezért nem kellett a krancsban laknia. De hivatalosan még ide tartozott. Egy férfi azonban megvásárolta őt, és szabaddá tette.
- Gondolod, hogy nekem is sikerülhet?
- Igen.. csak nem szabad így elzárkóznod a férfiaktól. A férfiak jelentik a szabadságod.. ezt ne feledd. Mindig tedd meg mindent amit kérnek tőled. Sosem tudhatod, végül melyik lesz a te jótevőd.
|