V. rész: Két nő között
Az estének még korán sem volt vége. Kenhon csendben követte a párost hazafelé. Neki nincs joga beleszólni, hogy a lány kivel randizik. Persze volt egy olyan sejtése, hogy már rég közbe kellett volna avatkoznia, de hagyta, hogy az események megtörténjenek. Amíg Miya jól érzi magát az idegen férfi társaságában, addig hagynia kell a dolgot.
Hanato ráérősen vezetett. A kocsiban kellemes idő volt, nem volt se túl hideg, se túl meleg. Egy valami volt. Csend. Nyomasztó csend. A lány nem szólt egy árva szót sem, Hanato pedig gondolataiba mélyedt. Ejnye-ejnye. Mit kezdjen most ezzel a kislánnyal? Legjobb lesz, ha még ma bead neki valami ütős szert amitől jól kifekszik, aztán pedig lelécel. Nem ez mégsem túl jó terv. Ezzel még nincs teljesítve a feladat. Nem elég egyszer elkábítani, el kell távolítani. Hanato erre a gondolatra kissé megszorongatta a kormányt ujjai között. Ráér még arra gondolni, hogyan teszi el láb alól a lányt. Egyelőre elég a jelenre gondolni. A visszapillantó tükörben megpillantja Miya arcát. A lány szomorúnak tűnik, és ki tudja miért, ez Hanato-t is elkedvetleníti. Lassan begurulnak az Ohira ház udvarába. Hanato segít kiszállni a lánynak és felkíséri a lépcsőn.
- Hát akkor.. köszönöm, hogy megismerhettelek.. - mondja Hanato némi szomorúsággal hangjában (talán tetetti, talán őszintén mondja). Aztán lágy csókot lehell a lány kézfejére, és visszafordul a kocsihoz. Alighogy elindulna Miya megszólal.
- Láthatlak még valamikor? - félénk a kérdés, de jól érthető. Hanato visszafordul, és elmosolyodik.
- Biztosra veheted. - mondja melegen azzal ismét elindul a kocsi felé, de Miya ismét megszólal.
- Hanato!
- Igen?
A lány szótlanul ácsorog a teraszon, majd elmosolyodik lassan.
- Örülnék egy kis... liliomnak..
A célzást Hanato egyből veszi. Ismét elmosolyodik, majd bólint. Felteszi magában a kérdést, hogy vajon el fog e jutni a kocsijához még ma, vagy Miya ismét megállítja? Végülis sikerül beszállni a kocsiba, és pár perc múlva már Aila háza előtt ácsorog... hogy jól beolvasson neki.
- Mi a faszt csináltál velem, hogy elvállaltam ezt a melót? - tör be Aila házába kissé felindulva Hanato.
- Neked is szép estét.. - válaszolja a nő, mindkét szemöldökét felhúzva. - Mi van? Mit vagy így felindulva?
- Semmi! - vágja rá durcásan Hanato, miközben feltépi a hűtő ajtaját, és kiveszi belőle az első piát ami a kezébe akad. Miután kiissza az egészet, az asztalra vágja az üres üveget, majd nekidől a pultnak és folytatja.
- Összeakadtam Miyával.
- Megjegyezted a nevét.. - jegyzi meg szárazon Aila. Ez nem jellemző a férfira.
- Igen.. szóval ott volt, az egyik bárban. Gondoltam kieresztem a gőzt a meló előtt... erre...
- Jó, és akkor? - kérdezi még mindig értetlenül a nő.
- Az a kislány.. a puszta érintésemtől is meghülyült. Pofán csapott a kis csitri.
Aila-ból néhány másodpercnyi hatásszünet után kitör a nevetés.
- Most meg kiröhögsz? - kérdezi hitetlenkedve Hanato. Aila kuncogva mellélép, és végigsimítja a kézfejét a férfi arccsontján.
- Ideje megtanulnod, hogy attól mert jól nézel ki, még nem lesz minden nőnek nedves a bugyija. Vannak kivételek.... Mellesleg meglep, hogy Miya lekevert neked egyet, azt hittem ő a légynek sem tudna ártani.
- Ha ezt célzásnak szántad akkor baszd meg.
- Ejnye-ejnye Hanato.. - babusgatja tovább a férfit. - Vigyázz a szádra!
- Leszarom! Itt van a koszos pénzed! - azzal előkotorja belső zsebéből a pénzt és a nő arcába dobja. - nem vállalom!
Aila meglepődve bámul a földre hulló papírpénzek után. amikor ismét Hanato-ra tekint, már semmi kacérság nincs benne. Szigorúan tekint Hanatora, amjd hátrébb lép.
- Gyerekes vagy.. - kezdi halkan - mert egy idétlen fruska miatt ilyen patáliát csapsz! - Hátatfordít a férfinak és kényelmes léptekkel elindul a kanapé felé. Mielőtt leülhetne azonban Hanato hátulról megragadja a karját. Indulatosan megfordítja a nőt, majd se szó se beszéd, megcsókolja. Aila kapálózni kezd a karjai között, majd mikor rájön, hogy kezeivel harcképtelenné vált, lábával próbál hadakozni a férfi ellen. Miután jól tökön térdeli Hanatot, kiszabadul a férfi kezéből.
- Még egy ilyen, és kidobatlak innen! - ordítja a nő Hanato felé. - Te teljesen meg vagy zakkanva! Mi a szar bajod van, mi??!
Hanato könnybelábadt szemekkel szorítja két kezével a farkát, úgy tekint fel a nőre.
- Elegem van abból, hogy játszadozol velem... és abból is, hogy ennyire nem veszel semmibe!
- Mi a fasz bajod van?! Én vagyok az, aki nem vesz semmibe?? Akkor az előbb miért csókoltál meg úgy, mint egy közönséges kurvát?!
- Hahaha... - kezdi gúnyosan Hanato - úgy beszélsz, mintha nem az lennél... mindenki kinyalhatja neked, csak én nem.
- Nah ebből elég...
Hanato ismét felegyenesedik.
- Nem kell a pénzed... elvégzem a melót, de csak azért mert nem akarok gyávának tűnni. De aztán... megduglak, és élvezni fogod, úgy mint soha mással előtte..
|