- Mariát már ismered. Ő az egyetlen cseléd a háznál. - valóban Maria magára maradt, mióta Domina asszony elküldte a többi szolgálót. Fizetés emelést követeltek a hálátlanok, ő pedig egy cseppel sem fog többet fizetni az aljas pórnépnek. Van jobb helye is annak a pénznek.
- Igen.. -bólogatott a lány.
- Neki kell segítened, a konyhában, és a takarításban. Az egyenruhát Mariától megkapod.Óh és.. a házba kell költöznöd. - fűzte hozzá ördögi vigyorral. A lány szíve egy verést kihagyott. Hogy ideköltözni? Ide? Ahol Leonard lakik? Ide költözni!!?
- Asszonyom nem gondolja..
- De bizony, gondolom! Vagy talán kifogásod van ellene? - húzta fel szemöldökét számonkérően az asszony, és a lány torkán megakadt a szó. Dacolni, ezzel a hölggyel?
- Nem.. nem.. - tiltakozott sietősen. Domina elmosolyodott, már amennyire ő tudott mosolyogni.
- Ami azt illeti.. -váltott sajnálkozó hangnemre a senora - fizetéssel nem tudok szolgálni neked, kedvesem. Be kell érned azzal, hogy szállást és ellátást kapsz. Ezért is kell ideköltöznöd... - hajtotta le a fejét az asszony. Látszólag Helenét teljesen meghatotta ez a kis mellékjáték. Most meg sem fordult a fejében, hogy lehet az, hogy egy ilyen előkelő házban, csak egy szolgáló legyen, és fizetést az se kapjon. Talán a kényszer tartja itt azt a szerencsétlent? Domina, látva a lány meglepett arckifejezését, sürgetően magyarázatba kezdett.
- De ez csak átmeneti állapot, csak néhány hét kérdése... remélem, ez.. nem probléma...
- Nem.. nem asszonyom, tudok várni! - Bár mindig szűkösen élt, most arra gondolt, hogy ruhára, és ételre legalább nem kell költenie, míg itt szolgál. És ugyan mi másra lett volna szüksége egy olyan lánynak, mint ő? Domina győzelmi mosolyt varázsolt arcára, majd felállt.
- Maria majd mindent megmutat. Érezd jól magad... kedvesem! - a választ már nem várta meg. Amilyen légiesen jött, olyan légiesen távozott. Helene sóbálvánnyá meredve nézett a nő után. Ez az asszony igazi kifinomult hölgy.
Helenét Maria érkezése rázta vissza a valódi életbe. A füstös börű, fekete hajú szolgálólány éppen olyan ijedtséggel és alázattal viselte magát, mint Helene. A lány felállt, baráti üdvözlésképp nyújtotta kezét Maria felé. Maria nem értette a gesztust, nem idevalósi.
- Úgy hallottam... nekem fogsz segíteni... - kezdte Maria, majd karonragadta a lányt és elhúzta a konyhába maga után.
- Ha a senora beszélgetni lát minket a hallban, abból nagy botrány lesz érted? - suttogta Maria remegő hangon, és lenyomta a lányt egy székbe, az asztal mellé. Aztán ő maga is helyetfoglalt.
- Hogy keveredtél ide? Ne...ne is mondd. Most az a lényeg hogy itt vagy! - láthatólag Maria nagyon örült, hogy végre nem egyedül kell megküzdenie egy ekkora ház vezetésével.
- Maria... ha nem tévedek...
- Igen, és te pedig... Helene? Jajjj jajjj Helene... nagyon vigyázz! Hallod?
A lány értetlenül nézett a nőre. Mitől kellene tartania?
- Mire vigyázzak Maria?
- Az úrnő...- suttogta a lánynak - Az úrnővel.. nagyon vigyázz!

A friss levegő hátán patadobogás hangját cipelte. Lurdes kedvenc sportjának hódolva, minden reggel kilovagolt a kis patakhoz, talán ez volt az egyetlen érdem, amit számlájára lehetett írni. Ilyenkor nem bántott senkit szúrós megjegyzéseivel. Ilyenkor gondolataiba temetkezett, terveket szövögetett, és forgatta a jeggyűrűjét az ujján. Férjnél volt, már kétszer is. Az első férje egy nála évtizedekkel idősebb vénember volt. A pénz volt az egyetlen dolog, amiért hozzáment, és ágyába bújt. Alig volt 17 éves. A környék és a rokonok, mind rosszalló szemmel nézték ezt az őrült döntését. Aztán az idős bolond egy napon meghalt. Szívroham vitte el, de mások szerint Lurdes volt életének megkeserítője, sírjának ásója. A második férje, egy gazdag vállalkozó volt, gyapotban utazott. Egy utazása alkalmával viszont balesetet szenvedett, halálra gázolta egy lovaskocsi. Lurdes nem gyászolt sokáig, ugyan mi gyászolni való van abban hogy egy újabb tekintélyes vagyon örököse lett? Folytatta tovább kicsapongó életét.
Éppen kivágtázott a szűk ösvényből, amikor lova megijedt, nyerítve kapta el nyakát, és dobta le hátáról a nőt. A ló tovább vágtázott, és csak akkor állt meg, amikor már biztonságban érezte magát. Lurdes a földön maradt, nyöszörögve nyúlt a lába után. Hamarosan az is világossá vált számára, hogy lova ijedtségét egy autó okozta. A zöld opel fékezése még mindig csengett a fülében, keveredve lova nyerítésével. Aztán egy határozott, mégis gyengéd szorítást érzett a karján, mely felfelé húzta a földről.
- Annyira sajnálom kisasszony! Nem vettem észre! Jól van? Ugye nem ütötte meg magát? - kezdte el vizsgálgatni a férfi Lurdest.
- Haggyjon békén maga idióta! - próbált kiszabadulni Lurdes, és a férfi észlelvén, hogy a nőnek láthatólag nincs komoly baja, lassan saját lábára eresztette. Lurdes most tekintett fel először a férfira. Egy pillanatig csak vizsgálta az arcot, de aztán máris eszébe jutott, hogy neki most irtóra ki kell akadnia.
- Normális maga? Szerencsétlen... -elkezdett sántikálni a lova felé.
- Kérem.. hadd vigyem el. Ilyen lábbal nem lenne ajánlatos..
- Maga csak ne osztogasson nekem tanácsokat oké? Maga balfék.. örüljön, hogy nem jelentem fel most azonnal!
- Kérem... - lépett a nő mellé újra a férfi.- Hadd vigyem haza...
Lurdes ismét a férfira nézett. Ah.. nem is olyan rossz. Sőt, kimondottan jóképű. Elmosolyodott. Már már a férfi is azt hitte, megenyhűlt.. aztán érezte csak arcán az égető, hirtelen jött ütést. Csak úgy csattant, hogy még annak is belezsibogott a keze aki adta, a férfi arcán pedig kirajzolódott annak körvonala.
- Ha azt hiszi, hogy beszállok abba a tragacsba... hát nagyon téved! - emelte fel fejét a nő.
A férfi döbbenten hallgatta Lurdes szavait. Régen nem találkozott már ilyen akaratos nővel, mint ez itt. Szavai éppen úgy csattogtak a fülébe, mint a pofon az arcára. Mégis, talán pont ez volt az, ami olyan vonzóvá tette számára. Ismét a karja után nyúlt, és megragadta azt. Érintésében a nőnek is nyílvánvalóvá tette, hogy mégiscsak ő képviseli itt a férfit. Szembefordította magával és Lurdes szemébe nézett. 
- Márpedig én hazaviszem.. ha akarja.. ha nem!