A Hovendern örökség

A táj csendes, most csak a lágy szellő zörgeti meg a szőlők levelét. Azok kissé érdesen dörgölődznek egymáshoz, mint két szerelmes, kiket a kényszer és a kiszolgáltatottság hajszolt egymás mellé. A szőlők még zöldelltek, bár már most lehetett látni, hogy idén is roskadozni fognak a szőlő vesszők. Nem hiába volt Gróf Hovendern a legjobb borász az egész környéken. Ő ismert valami titkot, valami olyat, amit még az ő apja, és annak az apja, és így tovább a családra bízott, hogy őrizze. Évszázadok óta, a Hovendern család birtoka volt az egyik legmegbízhatóbb és minőségben is maximumot nyújtó borvidék. Az idős Hovendern, ki tudja hanyadik szépapja a mostaninak, nem esett a fejére. Igaz, a befektetés sok kockázatot rejtett magában, és csak hosszútávon volt kifizetődő, ő mégis belekezdett... elültette az első szőlőtövet. A kis telket, amit kezdetben csak bérelt, hamarosan szőlőlugasok tették titokzatossá, ősszel pedig édessé, méhek, rigók, gyümölcskedvelők számára mámorossá. Persze voltak rossz idők, amikor termése az elsőtől az utolsóig a bokorra rohadt. Hiába.. lehet ismert egy két trükköt, de az időjáráson még ő sem tudott kifogni, viszont jövője, az unokái, és azok unokái számára megteremtette a megélhetést. Az idők folyamán a telekből, föld lett, a földből pedig egész birtok, és mostanra, kész gazdasággá fejlődött.
Most a birtokot 5 en lakták. Philip Hovendern, akit mindenki csak gazdaként szólított. Az övé volt a birtok, és a tudás. Őt követte fia, William Hovendern. Az elsőszülötteknek járó jogokat élvezte, nagyon fiatal volt, ez igaz, de részt vett a gazdaság irányításában. Kétségtelen volt, hogy apja esetleges halála után ő veszi át a birtok irányítását.Fiatal meggondolatlanságából született kislánya is velük lakott, Sophia, aki imádta az apját, anyjáról csak annyit tudott, hogy elutazott, de azt sosem mondták mikor jön vissza. Aztán ott volt Isabell. Ő még csak 18 éves volt de már is férfiak tömegei lesték minden óhaját. Nem csak szépsége, de vagyona is igen csábító volt a kérőknek, és ő hiába utasította el mindannyit, másnap mégtöbben jelentkeztek. Az ötödik személy Bruno volt, az idős házmester, aki már már családtagnak számított. Olyan tartozéka volt a háznak, mint a megöregedett bútorok tetejükön a porral. Csak neki nem poros volt a feje.. hanem deres. A birtokhoz tartozott még a személyzet. Fidelina a szakácsnő, Rebeka a segédje (tálalásnál igen fontos), Mark a lovász, és a többiek.
Philip Hovendern teljesen meg volt elégedve az életével. Fiában a bátorságot, az erőt, kitartást, küzdelmet, vitézséget látta, míg lányában a szépet, jót, kellemet, kedvességet, odaadást, könyörületességet. Ígyhát felesége halála után nem nősült meg újból, arra hivatkozva: Neki már mindent megadott az ég, mostmár nyugodtan fog meghalni.