3. fejezet
2008.06.24. 17:02
*Ahogy a lány elszalad, megigazítja a maszkját. Nem akarta lehúzni, csak riogatta a lányt. Amúgy sem szívesen mutogatja az arcát. Főleg olyanok előtt, akiknek van sejtésük arról, hogy ki lehet.. valójában. A földre zuhant könyvre néz, miközben kiakasztja a lábait. Estében fordul meg, és érkezik talpra, guggolásba. Felveszi a könyvet, mely szerencsére fűbe esett és nem a sárba. Felpillant és még éppen látja a kétségbeesetten elbicegő lányt. Egyáltalán nem bánja amit tett. Zsebre dugja a könyvét, és lassú léptekkel a lány után indul. Nem juthat ilyen állapotban messzire. A férfi a földön fekve talál rá a lányra. Egy darabig nézi, majd lehajol, és mintha csak egy macskát fogna meg, olyan módon emeli fel a lányt a ruhájánál, nyakánál fogva..
Mire a lány magához tér, már javában süt a nap. Mellette kisebb patak csörgedezik, a fákon madarak dalolnak.. Amiket a fa alatt ülő férfi szívesen lelőne egytől egyig. Az árnyékban, a törzsnek támaszkodva olvassa a könyvet, és látszólag az teljesen le is foglalja. A lány a fűben fekszik, éppen csak kilógva a fa árnyékából. Lábán a seb kitisztítva, precízen bekötve. Ahogy a lány ébrdezeni kezd a férfi felvonja a szemöldökét. Leteszi a földre a könyvet, és mellé guggol. Úgy hajol, hogy az arca a lányé fölött legyen. Így ügyel arra hogy amit a lány először meglát, az csakis ő lehessen. A maszk természetesen még mindig az arca előtt van. Türelmesen vár, hogy a lány látása kitisztuljon és felfedezze őt.. és sikítson.*
*Fogalma sincs hogy került oda ahol.. hol van? Ébredezni kezd, lábát meg sem meri mozdítani elővigyázatosságból, és nem látja, hogy az már gondosan be van kötve. Lassan mozdul, a feje fáj kissé, szemét a nap bántja. Amint feltolja magát a fűből, és látása kitisztul. A maszkos hajol főlé. Szemeiben egy pillanat alatt tükröződik a félelem. Akkorát sikít hogy még ő is meglepődik rajta, talán ezért hagyja korán abba. Már is menekül, nem érdekli hová, de kezével húzza magát arrébb a férfi közeléből.* - Hagyjál békén! Hagyj békén! Hagyjál... békén..*nyögi az utolsó szavakat. Teljes testében remeg, fél. Űzött vadként kapkodja a levegőt, nem veszi le egy percre sem tekintetét a férfiról. Ha az felé mozdul, ő hátrál, azaz hátrébb húzza magát a földön.* - Miért nem hagysz... békén..?*kérdezi a férfit.*
*Figyelmesen nézi a lány szemeiben tükröződő félelmet. A sikoly hallatán meg sem rezzen, sőt mintha a maszk alatt elégedetten el is mosolyodna. Mint aki egész idő alatt csak erre a kiáltásra várt. A lány szavait nem reagálja le, mintha meg sem hallotta volna, úgy szállnak el mellette a szavak. Továbbra is tűnődve, merőn nézi a lányt. Egészen addig amíg a kérdés el nem hangzik. Ekkor sem szólal meg, csupán a fa felé fordul, és a könyvre néz, ami a füvön pihen. Lassan modzul felé, majd nagyon gyorsan terem a fa alatt. Ugyanúgy guggol, hátát a fának támasztva, mint az előtt, hogy a lány magához tért volna. Olvassa a könyvet, és nem vesz tudomást a lányról.*
*A férfit nézi... láthatóan nem vesz róla tudomást. A könyvet olvassa. A lány lopva a patara néz. Majd vissza a férfira. A patak tiszta vize hívogatja. Hiszen koszos, és a víz biztosan felfrissítené. Lassan elindul a patak felé, közben folyton visszanéz a férfira, de az csak olvas. Amikor már elég távol került tőle, egy bokor mögé húzódik. Ott áll fel. Most látja hogy a lábát valaki (minden bizonnyal a férfi) bekötözte. Nem érti, miért tette. De hálás érte.. megköszöni.. majd.. ha egyszer szóba áll vele. Nem érti miért ilyen vele ez a férfi, sosem ártott neki semmit, a könyvét is szándékában állt visszaadni. A bokor mögött felegyenesedve csupán a felsőteste látszik ki, a válláig. A ruháját egy könnyű mozdulattal le tudja venni, a bokorra teríti. Mezítláb van, cipőre így nincs gond. Lopva a férfi felé néz, bár elég távol van, úgy látja a könyvbe van mélyedve. Még csak az kéne hogy meglássa.. kilép a bokor mögül. A víz mely testét éri hideg, de friss és tiszta. Körülbelül derékig éri a víz. Hátat fordít a férfinak, így maximum a barna haját, néhol a hátát, és karcsú derekát láthatja, ha figyel.. de ő olvas..
*A nyugodt szél zizegéséhez és az idegesítő madárcsicsergéshez, hirtelen másfajta hang is társul. Mintha valaki a vízben lubickolna. A férfi felemeli a fejét, és körülnéz. A lányt már enm látja sehol, viszont a vízhez kapcsolódó hangokat továbbra is hallja. Kifinomult hallásának köszönhetően azt is tudja, hogy honnan. Amúgy sem nehéz rájönni. A könyvet összecsapja, zsebébe süllyeszti. Feláll a földről, és pillanatok alatt felkapaszkodik a fára, mely kissé a patak fölé nyúlik. Ahogy lefelé néz, észreveszi a lányt. Ruhái az egyik bokorra terítve, ő maga pedig meztelenül fürdőzik a vízben. A férfi szemei végig siklanak a karcsú testen, majd lemászik a fáról. Nesztelenül, görnyedten közelíti meg a bokrot, és kapkodja le a rászórt ruhákat. Mint aki dolgát jól végezte visszatér a fájához. A ruhákat szépen elhelyezi kis tornyocskakánt, és ráül. Arra azért ügyel, hogy a ruhák kilátszódjanak és ha valaki felé néz, akkor észrevegye azokat. Leül, zsebéből előveszi a könyvet, és tovább olvas.*
*A lány mit sem vesz észre abból hogy ruhái eltűnnek. Mással van elfoglalva, és jelenleg van elég gondja. Sokáig mégsem marad a vízben, mert az elég hideg. De amikor visszatér a bokorhoz hogy felöltözzön.. nem találja a ruháit. Kikerekednek szemei.. meg fog fagyni.. és.. a.. a... ruhái! Lehuppan a földre átkarolja a két térdét a karjával és halk sírásba kezd. Miért.. miért veri őt az isten? Nagyapóra gondol.. és csak annyit nyöszörög elcsuklott sírása közben: - Segíts... segíts.. *közel se távol nincs város. Ruhát szerezni nem tud. Az övéinek lába kelt. Feladja... fagyjon hát meg a bokorban, távol mindenkitől, az emberektől, mintha sosem lett volna.* - Feladom..*sírja*
*Hosszú percek telnek el. Már vagy egy órája ül a fa tövében, de a lány csak nem jön. Talán belefulladt a vízbe? Lehetetlen.. annyira nem mély. De ha mégis? Megnézze? Semmiképp.. ha bele is fulladt, csak neki lesz vele gondja. Mit kezdjen egy hullával? Inkább oda se megy, csak baja lenne belőle. Amúgy is.. biztos hogy nem fulladt bele. Az hallotta volna. Inkább suttyomban meglépett. Ez a legvalószínűbb. Bevállalta, hogy meztelenül, de akkor sem marad itt tovább. Vállat von, és feláll. A ruhakupacot megigazgatja, majd lassú léptekkel, a könyvet továbbra is maga előtt tartva elindul a fák között. Mielőtt elhagyná a patak területét, megtorpan egy pillanatra.* - Viszlát, kicsi lány. *A maszk alatt elmosolyodik. Jó szórakozás volt. Kár, hogy ilyen hamar véget ért. Léptei elhalnak, ahogy egyre távolodik a pataktól.*
*Órák telnek el. A lány arcára száradnak a könnyek. A távolból kocsi zörgése hallatszik. Kereskedők.. a két város között. Lassan haladnak , van idő a táj nézegetésére.* - Héj! Merlon! Oda nézz! A... látod? - Mit? - Egy lány! A pataknál! Állj meg!*a kocsi megáll. Egy fiatalabb férfi ugrik le róla és siet a lány felé. Amint odaérhozzá leguggol mellé.* - Gyenge a pulzusa.. hozz egy takarót, teljesen csupasz! *A másik már ugrik is, és a kocsiból egy takarót hoz elő. Betakarják a lányt gondosan.* - Hogy a fenébe került ide? Ruha nélkül.. élelem nélkül.. *Lassan a karjába veszi.* - Ne félj nagylány.. jó kezekben vagy...*súgja neki a férfi és visszamennek a kocsihoz.* - Óvatosan! Vigyázz a fejére!*behelyezik a kocsiba, elrendezgetik, a fiatalabb hátul marad vele.* - Már nincs messze a város, ott szerzünk neki ruhát.. és megtudjuk hogy került ide.. nah indíts, a gazda várja a mézet! *azzal ismét megindul a kocsi, ugyanolyan lassan. A lány didregve szorítja magához a takarót.* - Te Merlon.. van még abból a forró teából egy bögre?...
Vége a harmadik résznek
|