5. rész
Xeila
*Eddig a medence szélén ült.. most egy halk csobbanással merül el.
~Nem igaz, hogy mindenhol megtalál..~
Sóhajtva a medence túlsó felébe megy.
Úgy gondolja, hogy a férfi útközben biztos fogott magának pár fruskát. Akkor nem lehet kiéhezve. Tehát semmit nem akar tőle!
Nem válaszol, egyszerűen csak kimászik a medencéből, és elvonul a szaunába. Igen, mert itt az is van!
Kinyitja, bentről kiáramlik a forró levegő. Ajkain mosoly jelenik meg, miközben bemegy. Bezárja maga mögött az ajtót, majd háttal felfekszik egy törülközőre.*
Tristan
*Rátalál a nőre. Elvigyorodik de az nem szól semmit. még csak le sem üvölti a fejét hogy takarodjon kifelé. Ehelyett elmegy szaunázni. Vagyis nem biztos hogy oda megy, az is lehet hogy csatlakozik egy gruppensexhez és azért olyan forró ott a levegő. Hát ezt már csak nem hagyja ki, nem igaz? Neki ott a helye! Ezt neki találták ki!! Ledobja a ruháit, csak a gatya marad rajta úgy siet a nő után. Azonban nem lép be utána az ajtón. Ökölbe szorítja a kezét és a szájához érinti, Tesz egy körfordulatot.*
- Banyeg.. mit mondjak neki? Szép a szemed, megduhatlak? *Ez nem jó, gondolkodj Tristan...Gondolkodj!*
- Ha az olyan egyszerű lenne...*lenéz az ágyékára.*
- Ne ágaskodj! Hallod! Elég volt mára...*majd az ajtóra néz..*
- És ott fekszik... anyaszült meztelenül...oké győztél..*egyezik bele és benyit a szaunába.*
Xeila
*Szemei le vannak hunyva, így nem is látja az ajtónál történő eseményeket.. bár lehet hogy így jobban is jár..
Talán el is alszik néhány pillanatra. Szépeket álmodik, ki tudja miről. Ám az ajtó nyitódását nem hallja meg.*
Tristan
*Benyitott hát... és a lány ott van. Egyedül. Nyílt terep, csak rákéne ugrani oszt uccu neki. Csak úgy tolonganak elméjében az ötletek.*
~ És ha megmaszíroznám? Bazdmeg.. háton fekszik, max a melleit tudnám megtaperolni... ~
*ez alapjában nem is rossz ötlet. Kinyútja a kezeit mint egy gyerek amikor a szeme előtt húzzák el a csokit. Gyengéden hozzáér a nő melléhez az egyik kezével. Kezei még hidegek, úgyhogy ez biztosan fel fog tűnni Xeilának. És hamár neadj isten fel is kelt akkor Tristan elkapja a kezét.*
- O..Ott volt... Egy.. nagy*mutatja karja nagy körzésével is* ... bogár...*nyögi ki*
- Naaagy bogár!
Xeila
*Rögtön magához tér a hideg érintésre. Kissé össze is rezzen.
Kinyitja a szemét, és meglepetten néz rá a fölötte álló férfira. Mit akar ez? Milyen bogár? Mi van?
Értetlenül pislog, láthatóan azt se tudja miről hablatyol a férfi.
Mindenesetre a hasára fordul, hogy Tristan ne bámulja már ennyire.*
- Igen, biztos..
Tristan
*Hát ha nincs domborulat elöl látható, majd lesz hátul. Kicsit félredönti a fejét ahogyan egy sunyi pillantással felméri a domborult feneket.*
- Kgrrmm..*köszörüli meg torkát majd kezével eltakarja azt a bizonyost, hogy nehogy kiszúrja vele a nő szemét amikor elhalad mellette. Helyetfoglal ő is . Valamit csak kéne kezdeni ezzel a dákóval... az nem lehet hogy ennyire... próbálja keresztbetenni alábait, majd ráhelyezi a két kezét. Rosszabb mint egy szűzkurva.. XD Aztán egymás mellé teszi lábait, ismét ráteszi a két kezét a térdére,... most meg mint egy rossz buzi XD. Aztán lefekszik.. most meg derékszöget megszégyenítően feszül meg.... hát ilyen nincs. Hasrafekszik ő is, feje a lány fejénél van.*
- Minden pasival ezt műveled?*kérdezi számonkérően.*
Xeila
*Kuncogva figyeli a férfi tevékenységét. Legalábbis visszafolytott nevetéssel. Haja az arcába áramlik, ahogy lehajtja a fejét. Nem akarja elröhögni magát.
A kérdés hallatán ártatlanul pillant fel Tristanra.*
- Én?
*Csodálkozik el.*
- Nem is csináltam semmit!
*Ártatlanul pislog, és rebegteti a szempilláit.*
Tristan
*Tristan megköszörüli a torkát.*
- Már elnézést de nem én fekszem anyaszült meztelenül egy türülközőn..*egyenesedik fel és mutat a lányra.*
- De ha már így elhelyezkedtél... *azzal feláll és a lány fölé áll. Tenyerét a lány hátára helyezi majd hüvelykujjával körkörös mozdulatokat ír le.Elég jól csinálja, ért a női testekhez. Miután egész testét átdörzsölte, lentebb a vádliját veszi kézbe. Majd enyhén felemeli és belecsókol Xeila vádlijába, és halad felfelé a comján... fel.. egészen lassan.*
Xeila
- A szaunában így szokás..
*Von vállat.. felvonja a szemöldökét. Nah most vajon mire készül?
~Masszírozás? Nem rossz..~
Ajkain mosoly jelenik meg, miközben karjait a feje alá hajtja. Nem ellenkezik.. egy jó masszázs bármikor jöhet. Tristan pedig kifejezetten jól csinálja. Akkor meg fojtassa csak..
No de ha a kényeztető masszázst valami más váltja át.. Kinyitja a szemét, majd újra behunyja. Csinálja csak a férfi, amit akar. Ha olyat tesz, ami Xeilának nem tetszik, úgyis megkapja a magáét.*
Tristan
*Tristan csókja felsiklik a lány derekára, onnan pedig végig a hátán, és a nyakánál végződik. A lányt megfordítja, hogy vele szemben legyen. Kezeit lesiklatja a nő mellei között. Ha nő megszólalna hogy: Tristan! Válaszol: Tessék? XD Ujjai a lány erogén zónájánál állnak meg, nah itt folytatja az abba maradt masszírozást. *
Xeila
*Azért nem rúgja fel a férfit, mert kíváncsi meddig mer elmenni. Amikor Tristan megfordítja, rá kell jönnie a morbid igazságra.. bármeddig.*
- Tristan..
*Hangzik el a figyelmeztetés.. mire megkapja a választ: Tessék?
Nah betelt a pohár! Ennyire könnyen megkaphatónak nézik, vagy mi a fene? Az rendben hogy a domboknál sikerült, de ez nem azt jelenti, hogy itt is fog!*
- Két lehetősséged van: vagy tökönrúglak, vagy tökönrúglak..
*Játsza el amit a férfi is tett még anno az istállóban.*
- Azonnal hagyd abba, ha egyben akarod még látni a legjobb barátodat!
Tristan
*Megdermed. Hogy az ő kis Fricijét bántsák? Megint???? Nem.. majd fog egy másik libát és meghúzza azt. Elég nagy ez a kastély, Renornak meg biztos van egy -két kölcsönvehető kurvája. Eltávolodik Xeilától.*
- Ne merd mégegyszer megfenyegetni Fricikémet! Értetted?*emeli meg kicsit hangját, miközben mutatóujjával mutogat a nőre, megróvóan. Felőle lehet nagyon jó a bige, de Frici számára szent! Aztán emelt fővel és emelt farokkal lép ki a szaunából , majd elindul a folyosón. Benyit ide is oda is, és ha talál egy szobát, akkor kibérli magának. *
Xeila
*Döbbenten, hitetlenkedve néz a férfira. Jól hallotta? Most tényleg.. komolyan..*
- Frici??
*Cincogja érdekes hangon.. pont úgy mikor valakiből ki akar törni a nevetés.. vagy inkább a hahota, de az illető nagy küzdelmek árán visszafolytja.
Furcsa hangokat ad ki.. majd mikor a férfi távozik, kitör belőle a nevetés.*
- Frici!
*Alig bír magához térni a nevetéstől. Már komolyan fáj tőle a hasa is..
Szipogva, könnyeit törülgetve ül fel, és teker maga köré egy törülközőt, majd távozik a szaunából. A medence mellett összeszedi ruháit, aztán ő is elkezd felkutatni magának egy szobát.
Egyzser benyit Tristanhoz is.. akkor megint kitör belőle a nevetés.. szinte fuldokolva menekül ki a szobából, és bezuhan a mellette lévő szobába. Az üres. Jó is lesz..
Ledobja magát az ágyra, és fetrengve nevetni kezd.*
Tristan
*Ruhástól dől le az ágyra, majd elég hamar elnyomja az álom. Álmodik.. valami köcsög madár belecsípett a bőrébe és nem hagyja békén. Elég érdekes látványt mutat ahogyan hadonászik a semmibe. Közben kántál:
- Hogy dögölnél meg.. te .. hülye galamb!
*Egyszer akkorát lendít kezén hogy pofoncsapja sajátmagát. Kicsit feleszmél de hamarosan újra elalszik.*
Xeila
*Miután magához tér a nevetőroham végeztével, felvesz magára egy hálóinget, amit a szekrényben talált. Egyértelműen Renor ízlése.. átlátszó, combközépig érő, kis semmiség.. jellemző.
A sok nevetésre, viszont úgy megéhezett.. Tristan valószínű már alszik.. hát nem is zavarja. Majd álmában lecsapolja.
Halkan átsurran a férfi szobájába.. az éppen ebben a pillanatban csapja fejbe magát. Döbbenten torpan meg a sötétben.
~Nem nevetni.. nem nevetni..~
Mély levegőt vesz, majd lekuporodik a férfi ágyának a szélére. Azt nem szeretné, hogy a férfi fejbe vágja úgy, mint az előbb magát, tehát óvatosan lefogja a kezeit. Aztán rájön, hogy ez így nem lesz jó.. nem éri el!
Hát feláll.. és kénytelen valahogy.. hát izé.. ráfeküdni Tristanra. Szóval.. ráfekszik.. nem perverz szándékkal, csak táplálkozásival.
Csak aztán harap bele a nyakába, és kezdi szívni az édes vért..*
Tristan
*Szerintem biztos szépet álmodik... Legalábbis arról következtetek erre hogy férfiassága büszkén ágaskodik felfelé. Nahmostmár.. ezek után ha még egy formás kis nőcske rá is fekszik, nem lesz nehéz kitalálni mit fog vele kezdeni. Például amikor kicsinek azt álmodtam hogy bepisilek, és wc-re mentem, már azt hittem megúsztam a nedves gatyó dolgot, oszt kiderült hogy mégsem.. mert ugye csak álmodtam. De a pisi a real life ban is pisi:P Szóval Tristan tudatalattija irányítja most a testét. Kezeivel átöleli a nő derekát és magáhozszorítja mint egy játékmackót.*
- Ne hagyd abba..*dünnyögi* Méég...ahh...
Xeila
*Éppen teljes lelki nyugalommal szívogatja a vért, mikor is a férfi aljasul magához öleli! Abbahagyja a szürcsölgetést, és felemeli a fejét. Persze csak azután, hogya vérzést elállította. Nehogy már itt elcsurogjon a finom nedű!
Megpróbálkozik lemászni a férfiról, ám az erősen magához öleli. Így csak olyat tud csinálni, hogy tenyerét a mellkasára nyomja, és igyekszik eltolni magát tőle.
~Nem hagyom, ne aggódj..~*
Tristan
*Mivel ugye nincs tudatában annak, hogy mit tesz, így nem lehet felelősségre vonni Xeilát ölelve fordul egyet, csakhogy arra amerre Tristan fordul már nincs ágy... Szivacs. Xeit magáhozölelve mindketten leesnek, és mivel ő volt alul, ő kerül felülre. Szőnyegre esnek, ami akkora balesetet nem okoz mint elsőre gondolnánk. Tristan magaalá gyűri Xeilát , fejét beletúrja a lány kellemes illatú hajába. Halkan felnyög, amint a nő vállára egy csókot nyom.*
- ..Xeila.... óh Xeila..*míg a kiscsaj kellőképpen ledermed lesiklatja a kezét a nő oldalán, a gyenge kis hálóigecske alá könnyen be tudja siklatni a kezét. Hamarosan már Xeila melle van a tenyerében.*
Xeila
*Kicsit nyekkenve esik a földre.. az még nem gond.. de hogy a férfi is rajta landol. Kicsit kilapítva érzi magát.
~Engedj már te perverz!~
Csak ekkor veszi észre, hogy a férfi tulajdonképpen még alszik! Meglepetten pillant Tristanra. Hogy tud ez még mindig aludni?! Még itt végén álmában...
Éppen elkiáltaná magát, hogy ébresztő!! Mikor meghallja mit motyog a férfi.
~MI??? Engem?! Álmában?! Még ott se!!~
A férfi vállát kezdi el ütögetni, mert ott éri.*
- Tristan! Tristan!!! Engedj!
Tristan
*Ahhoz hogy felkeljen, szükség volt néhány vállonverésre. Kinyitja a szemét majd Xeilára néz. Megdermed. Hűh anyám, mostmár elég csak rágondolnia és teljesülnek a vágyai? Követi a tekintetével a saját kezét, ami eltűnik a lány ruhája alatt. Megmozgatja ujjait.. hihi.. hát ez nem tejes zacskó? XD Kicsit elvörösödik, és egy idétlen vigyor jelenik meg arcán.*
- Hogy került ez ide?*tetetett tudatlansággal arcán, még mindig Xeila mellét markolászva.*
Xeila
*Nah végre felébredt! Ideje volt! Vegye már el a kezét onnan!
A markolászásra jólesően felsóhajt.. majd ledermed. Ez most tényleg ő volt?! Nane!*
- Azonnal engedj el!
*Kapálózni kezd. Még hogy ő élvezi?! Soha!
Szegény szegény Xeila.. mit sem sejt.. A vérben amit megivott - nem most, hanem amit Renor kínált fel neki - nos abban volt egy kevéske serkentőszer.. nem is olyan kis adagban..*
Tristan
*Továbbra is meglepődve néz Xeilára. Főleg akkor kerekednek ki szemei amikor Xeila felsóhajt. Ismét megmozgatja a tenyerét... várhatóan nem marad el a kívánt hatás. Mint egy sípoló kacsát, úgy nyomogatja meg időnként a nő mellét. Aztán kéjesen elvigyorodik.*
- Eszem ágában sincs..*a kapálózó kezeket meg lábakat most könnyedén leszorítja a földre, mert ő van felül. Belecsókol a nő nyakába, és míly szomorú, de a kezét sem vette el. *
Xeila
*Nna! Nem már! Szegény Xeila..
Ajkait összeszorítja. Ő bizony nem fog itt sóhajtozni ennek a perverznek! Kezeit hiába próbálja kiszabadítani..*
- Ne..
*A tiltakozás elhal, amikor a férfi belecsókol a nyakába. Alig észrevehetően megremeg az érintésre..
Aztán előről kezdi a veszett szabadulási próbálkozásokat.*
Tristan
*Tristan kezét sajnos muszáj elpártolni, mert ha nem fogja le Xeilát akkor könnyen csúnyán végződhet ez az este. Így kiveszi a nő ruhája alól a kezét és a kezére szorítja, először még erőszakosabban, és ha már nem lesz erre szükség akkor gyengít a szorításon. Nyakáról a szájára tapasztja száját. Egy érzéki egyben szenvedélyes csókkal kényszeríti Xeilát hogy viszonozza. Ujjait a nő ujjai közé fűzi. Mivel kezei le vannak foglalva így nem tudja se magát se a másikat levetkőztetni. Meg kell várni, amíg Xeila magától veszi le a zavaró tényezőket...*
Xeila
*Egyszerűen nem érti! Nem és nem.. viszonozni akarja a csókot.. de mégsem! Vagy mégis? Igen! Nem! De! Mégsem.. inkább ne..
Ezen elmélkedik, miközben már rég szenvedélyesen viszonozza a férfi csókját.
Zavaró tényezők levételét tőle viszont felesleges várni.. legalábbis egyelőre. Mivel az ő kezei is le vannak fogva..*
Tristan
*Meglepi hogy Xeila viszonozza a csókját.Talán annyira hogy fel sem tűnik neki, a szorító lefogást teljesen elgyengíti és a derekánál fogva magáhozöleli a nőt. Nem akarja abbahagyni a csókot, amíg Xeila viszonozza addig nem. Középső ujját beleakasztja a nő fehérneműjébe és miközben lesimítja a combjára tenyerét, a fehérneműt is húzza magával. A másik keze azért még védekező állásban van, bár reméljük hogy nem kell ténylegesen is használnia. A nő nyakát kezdi el csókolgatni, és rohamosan halad lefelé a nő mellei közé.*
Xeila
*Kész elment az esze.. ilyet ő sose tenne! Megbolondult! Hiszen őt lepi meg a legjobban, hogy Tristan csókjai viszonzásra lelnek.
Ahogy a szorítás enged, legszívesebben lelökné magáról a férfit.. ezzel szemben mit csinál??
Beletúr a férfi hajába, miközben mohón viszonozza a csókokat. Ajkait kéjes, jóleső sóhajok hagyják el, miközben élvezi Tristan minden érintését.*
Tristan
*Talán túlságosan is elment az esze. Ugyanis ilyenkor már rég azon filózik hogy hogyan csillapítsa le áldozata kapálózását. De elment az esze.. nem most, úgy 25 évvel ezelőtt. Olyan gyengéden bánik Xeilával mint még előtte nem sokakkal. Jobban mondva egy nővel sem. Érintése nyomán a nő biztosan megremeg. Nem akarja letámadni, mint ezelőtt mindig tette. Nem akarja erőszakkal magáévá tenni, csak sodródik ő is az érzelmekkel.*
- Úgy érzem... ha elengedlek .. világgá szaladsz..*leheli a lány fülébe , majd egy forró csókot nyom a füle mögé, és mintha csak egy édes nyalókát nyalogatna, indul el lefelé ismét. Kezei (mostmár mindkettő) lesiklik a lány oldalán. A felgyűrődött könnyű hálóinget megmarkolja az aljánál majd tőle szokatlan gyengédséggel húzza le Xeiláról. A természetes női test látványa csak olaj a tűzre. Kissé talán félve is nyúl hozzá, minthanem hinne a szemének. Ég tudja mi ütött belé, nem szokott ilyen lenni. Két kezéven végigsimít a nőies formákon, mintha csak egy váza két oldalán húzná végig kezeit. Közben szinte észrevétlenül megfogja Xeila kezeit és saját mellkasára helyezi.*
Xeila
*Nagyon is szívesen szaladna világgá, de képtelen rá. Mintha odarögzítették volna a férfihez. A gonosz gonosz serkentőszerek átka..
Végigsimít Tristan mellkasán, majd karjait a nyaka köré fonja. Testével hozzásimul a férfihoz.
Aztán lassan tenyerét besiklatja a férfi inge alá (ha minden igaz még rajta van xD). Mintha csak tétovázna, lassan kigombolja a ruhadarabot.*
Tristan
*Az invitáló mozdulatnak megszületik az eredménye is. Xeila kigombolja az inget és valószínű nem azért hogy utána visszagombolja és unaloműzősdit játszon. Hamarosan a nadrágnak is ez lesz a sorsa. Hál istennek Tristannak nem kell semmilyen kéjüdítő, ő bármikor kapható.
Magához öleli a lányt, vagy talán el sem engedi, képtelen rá. Kezét a lány derekára helyezi. Ismételten végigsimít a lány testén. Valamiért nem szeretne elsőnek lépni. Nagyon kívánja Xeilát mégis most inkább rábízza az irányítást. Csak gyönyörködik, néha felnyög, Xeila hajába túrja kezét, majd gynegéden magához húzva követel tőle csókot.*
Xeila
*Az érintések, és a csók hatására kéjesen felsóhajt. Annyira vágyik már a férfira.. az meg nem és nem lép. Várakozóan túr bele a férfi hajába.
~Gyerünk.. gyerünk már.. nah rajta..~
Behunyja a szemét, majd türelmetlenül felnyög.
Pillanatok alatt löki a hátára a férfit. Csípőjét megemeli majd visszaereszkedik a férfi ágyékára. Tenyerét Tristan hasára simítja, miközben előre billenti a csípőjét. Először lassan, ráérősen mozog, majd kezd el gyorsítani.*
Tristan
*Lepték már meg.. nem is egyszer. De meglepődni egyszer sem lepődött meg ennyire. Xeila türelmetlen mozdulata annyira meglepi hogy még arról is elfeledkezik mit keres a két keze a nő mellén. Ha Xeila nem cselekedne, megtenné ő. A vágyakat vissza lehet szorítani, de az örökkévalóságig nem.. főleg nála nem. Tetszik neki ez a szerep, hogy most ő van alul... ő van kiszolgáltatva. Két tenyerét Xeila derekára csúsztatja, és mindannyiszor követelőzve húzza magához. Nem durva, egyáltalán nem az, csak követeli azt ami "neki jár" de közben figyel arra (akaratán kívül is) hogy ne okozzon fájdalmat a nőnek. Ez nagyon nem vall rá. Sosem érdekelte hogy mit érez a másik. Ujjait végigsiklatja a nő gerincén, néhányszor fel majd le csúszdázik rajta majd a tarkójánál fogva húzza magához, és csókolja meg kívánatos ajkait.*
Xeila
*Légzése egyre inkább kapkodóvá válik.
Amikor a férfi magához húzza, vadul, szenvedélyesen csókolja meg. Mohón harapdálja Tristan ajkait, majd akár egy cica amelyik nyújtózkodik, felegyenesedik. Körmével finoman végigkarmolva a férfi bőrét.
Még néhány ütemnyi "ringatózás", majd halkan sikkantva ér fel a csúscsra.*
Tristan
*Teste felizzik, vissza sem engedi ülő helyzetébe Xeilát. Vadul viszonozza tüzes csókjait. Kis idő elteltével Xeila viszont galádul végigkarmolja mellkasát. Nem fájdalmasan, sokkal inkább jólesően. Úgy esik neki az a karmolás mint a hűsítő üdítő a kánikulában. Hamarosan mindkettőjüknek beteljesül a vágya.
[...]
Körülbelül 2 óra telik el. Teljeseny nyugalomban.. csak kapkodott lélegzetvétel hallattszik. Tristant hamarosan elnyomja az álom. Eléggé kimerült valjuk be, és már napok óta nem aludt rendesen. Így ő most a szanaszét heverő ruhák között alszik a földön, míg Xeila valószínűleg a szökés lehetőségén gondolkodik.*
Xeila
*Körülbelül egy órára ő is elalszik.. Ám mikor magáhoztér, majdnem felsikít.
Kikerekedett szemekkel bámul Tristanra.. vagyis pontosabban a helyzetükre, ugyanis az előbb ő még a férfi vállát használta párnának. Ráadásul mindketten meztelenek!
Homályosan emlékszik csak az estére.
~Nane.. nanem! Nem!~
Szinte felhátrál a falra.
Gyorsan összekapkodja a ruháit, és kirohan a szobából, egyenesen a sajátjába. Ott bemászik a takaró alá.
~Csak egy álom.. csak egy álom..~*
*Vár egy újabb estét, majd kirohan az erdőbe. Mint akinek teljesen elment az esze.
Gyűlöl mindenkit! Renorral az élen! Az a görény azt se érdemli meg, hogy egyáltalán ránézzen!
Ezt még megbosszulja! Azt még nem tudja hogyan, de meg fogja oldani!
Közben a fák között tarppol, lehajott fejjel. Nem is nézi merre megy..
Teljesen ki van akadva. Talán érthető.
Mi az hogy neki serkentőszert adnak a tudta nélkül?! Megfojtja Renort! Válogatott eszközökkel fogja kínozni.*
Tristan
*Fáradtan mozdul meg. Minden tagja fáj. Bágyadtan pislog körbe. Mi a fene történt vele? Hol van? És... miért meztelen???? Mint egy szűzlány úgy pirul el, amjd gyorsan magárakapkodja szanaszét heverő ruháit. Halvány foszlányokban emlékszik... Álmodott.. valakit éppen meghúzott... élvezte... Xeila... néma csend. *
- XEILA!*csillognak fel szemei. Már emlékszik. De hol van ő? Kapkodja fejét de nem látja.*
~ Ugyan pajti, tegyél már le arról a kis fruskáról! Kérj egy szajhát Renortól...
- Nincs kedvem!*válaszolja drucáskodva majd elindul kifelé. Úgy dönt jár egyet az erdőben, kiszellőztetni a fejét.*
|