3. fejezet

Marisha & Daren & Virgil

Egy kis kaland III.
[Hely: A Susogó Dombok, útban az Éjszaka Árnyai Klánfalu felé]

* Gyönyörködve nézi a leányt, hát még, amikor az leengedi a haját. A rengeteg sötét hajszál a tűk zsarnokságából szabadulva most szabadon kígyózik Risha szép arca körül, le a piros színű pokrócon, majdnem a derekáig. Játszani vágyva belekap a friss hajnali szellő, s végigsimogatja a napsugár - ilyen képek, ilyen költői gondolatok fogalmazódnak meg Darenünk agyában, mert valljuk meg, titokban versírással törte meg a tanulás monoton óráit. Nem mintha költőnek képzelte volna magát, mikor álomképeit papírra vetette, ó, az ilyen hivalkodás igazán távol áll tőle. Szeme mindenesetre beissza a látvány, s most (megint csak hála az ösztönző női közelségnek) egyszerre, úgy tűnik, mégis képes több dologgal foglalkozni: nem veszti el figyelme elől azt sem, amit a leány mond. *
- Ó, Risha... Ha méltónak tart arra, hogy meghallgassam...
* Közben kicsit tépelődik magában azon, hogy hiszen mindenki beleszületik a sorsába, mit is ért vajon Risha azon, hogy nem választotta... De bízik a lányban, biztos valami módon világossá teszi előtte ezt a kérdést is.
Dööcög közben velük a szekérke az úton, s mind jobban kitárul előttük a Dombok vidéke, összes szépségével. DAren felől azonban teheti: neki most csak Rishára van szeme. Még a két szürke öszvér, Csinos és Fürge sem érdekli, ami pedig nagy szó az esetében. *

*A lány zavartan néz le ölébe, játszani kezd az ujjaival, majd ismételten a férfire néz. Egy mosolyt csal arcára, hogy azért közölhesse, nincs semmi baj... Nagy levegőt vesz, lehetséges története túl fog nyúlni az úton is. Daren részese lesz féltve örzött titkának, én innentől lesznek ők több mint idegenek egymásnak. A férfi szemeibe néz.. és mesél... a saját életét meséli.*
- Egy esős napon születtem, egy vándortáborban, egy sátorban. Az édesanyám híres színésznő volt a vándorkomédiások körében. Azt mondják tőle örököltem a hajam és a szemem.. meg a tehetségem. Az apámat sosem ismertem... egy részeg disznó volt az aljanépből és amilyen gyorsan bevillant anyám életében, olyan gyorsan távozott. Anyám pedig továbbállt , a vándorszínészekkel. A születésem után hamarosan meghalt. Csak egy nevet hagyott rám... Marisha... és a komédiás kiscsaládra bízott. A vándortársulatban nőttem fel. Folyton úton voltunk, sosem jártam iskolába, és sosem lehettek barátaim... csak a színésztársulat tagjait ismertem. Közben megtanultam színészkedni, állruhákat öltöttünk, jártuk a falvakat és játszottunk. *itt kis szünetet tart. Nehéz visszaemlékezni az olykor szegényes életre.*
- Mondanom sem kell... egy kis család voltunk, de a pénz... .... .. nem becsülik meg a munkánkat!*tör ki kissé fájdalmasan* Amikor 18 lettem, el kellett hagynom őket. Közben lettek új fiatal tagok, akik rászorulnak a nevelésre. Én már megtanultam, amit adhattak nekem, és saját lábra kell állnom. Eljöttem hát.. Távolrévbe... *leereszti fejét. Nem tud most a férfi szemébe nézni... érzi hogy nemsokára elindulnak könnyei, és ő megfogadta hogy sosem fog sírni.*
- Ezt az életet nem én választottam..*mondja ölébe* nekem ez jutott... *elcsuklik hangja. Megköszörüli torkát.. próbálja összeszedni magát...*
- De történtek velem nagyon jó dolgok is*néz fel ismét... szeme különösen ragyog.. megcsillan benne a könnycsepp, mely csak nem akar kigördülni.*
- Csupán... nem maradhatok sokáig egyhelyen.. és.. nem kötődhetek senkihez...
*Arcáról fájdalom olvasható le. Ilyen őszinte még saját magához sem volt sosem. És nem érti, Darennek miért mondta el mindezt? Megbízik benne? De hát egész élete alatt azt verték bele hogy ne bízzon meg senkiben.*
- Mostmár értheti .. kedves Daren.. miért állok tovább, és miért jártam már sok helyen...

Az alacsony,de annál harciasabb gyerek kora hajnalban indult el szokásos kincsvadászatára.Persze ez a tevékenység nagyon felnőttesen hangzik,mások inkább csavargásnak vagy felelőtlenségnek neveznék tettét.Esetleg pár atyai pofonnal jutalmaznák...de lehet csakhamar megbánnák,mert korántsem olyan gyámoltalan mint amilyennek tűnhet.Erről tanúskodhat a pallosként használt kardja is,amelyet most vállának támasztva tart készenlétben.Valamint a jobb alkarján lévő kötés is,ami verekedésben szerzett sebet takar.A nap még alig pirosította meg az ég alját,amikor ő már a kis facsoportok közt barangolt.Nesztelenül oson a harmatos fűben,pár tucat lépésenként megáll körbenéz és hallgatózik.A madarak énekén kívül más is eljut füléig...a bokrok közt zörren valami,ezután morgást is hallani vél.Lélegzetét is visszatartva indul el felé,a fegyverét két kézre fogja.A penge a feje mellett jobbra felfelé,kissé hátrafelé mutat,készen arra hogy azonnal lesújtson ha szükséges.De a prédája nem várja be,hanem nyüszítve felpattan és gyorsan-már amennyire egy súlyosan sebesült farkas gyors lehet-menekülőre fogja a dolgot.A gyerek sem rest,utánaveti magát a sűrű bozótba,próbálja a távolodó csörtetés éa az elhulló vércseppek alapján követni.Bárhogy is igyekszik,a hozzá képest hatalmas kard és az arcába csapódó ágak miatt egyre jobban leszakad tőle.Pár perc múlva már nem is hallja,csak a fűben kirajzolódó csapást figyelve próbálja követni.Azonban ez is megszakadni látszik amikor az állat keresztezi a karavánutat.Tanácstalanul álldogál,jobbra-balra tekintgetve.Semmi mozgást nem lát,minden csendes,csak egy útelágazás van pár percnyire dél felé.Vállait megvonja majd az út szélén kezd keresgélni,remélve hogy még rálelhet az elveszített nyomra.Haragosan villantja szemeit Rév felé,amikor egy közeledő kocsi hangjára lesz figyelmes.
-Ehh...még..elzavarják..ezek a..grrr!-
morgolódik magában elég bosszúsan.Megvakarja amúgy is kócos üstökét és egy ötlet kezd körvonalazódni benne.Elvigyorodik,amolyan igaz bajkeverő módon..mint régebben tette,amikor verekedést tört ki miatta a Kevben.Kiugrik a fák közül,és az öszvérvontatta tákolmány felé kezd rohanni.
-Farkaaas!Farkaaas!Farkaaaaaaas!-
amikor már valószínüleg eléggé megijedtek a kordé utasai,zihálva,de füligérő vigyorral teszi hozzá
-Csókolom!Nem láttak egy farkast?Egész hajnalban követtem...-
nevetve lép hátra villámgyorsan,hogy az esetleges neki szánt pofon ne érje el...

* Egészen elrémülve hallgatja a lányt. No, ez nem pontos kifejezés, a rémület csak annak szól, hogy ilyen körülmények között kellett szegénynek felnőnie. Szíve egészen elfacsarodik, s amikor a lány maga elé bámul, kihasználja az alkalmat, hogy letörölje szeméről az áruló és férfiúhoz nem illő nedvességet. Aztán körülményes mozdulatokat tesz: a lány felé fordul felsőtestével, a jobbkezébe veszi a gyeplőszárat, karját kicsit megemeli, és... megáll. Kétségek rohanják meg újból: nem venné-e a lány illetéktelen tolakodásnak, ha most átölelné? Vigyázni kell az ilyen érzékeny teremtéssel... A világért sem akarja megbántani... Megköszörüli a torkát, hogy valószínűleg kisiklott hangját rendre szorítsa: *
- Khm... Risha... Marisha... * A neve is olyan szép, mint ő maga, gondolja közben. * No... értem, amit mondott... De azért... * Hát ez így nem lesz jó. Ilyen nyekegéssel nem lehet megvigasztalni senkit. * Azért... nem kell lemondania az emberekről! És utazni, világot járni nagyon szép lehet. Biztos talál magának valami társat... Egy ilyen... ööö... kedves teremtés ne találna?
* Ám ekkor történik valami, ami mégis arra készti, hogy az imént félbehagyott mozdulatot befejezze. Kiabálás, talán rémült, de mindenesetre ijesztő. Körülnézve látja, hogy egy alak rohan feléjük az elhagyott úton, és csak közelebb érve látja, hogy egy kölyök. Karja viszont már biztonsággal öleli Risha vállát, nehogy túlzottan megriadjon szegényke. Csak ezután fordul a közben hozzájuk ért kölyök felé, aki fülig érő vigyorral várja tréfája hatását. *
- Farkas... Na majd lesz neked rögtön farkas, ha hölgyeket ijesztgetsz így hajnalok hajnalán...
* Igyekszik kellően szigorú hangot megütni, bár némileg gondolkodóba ejti, hogy a kölyök mennyire jól fel van fegyverezve. Azonban mosolyog... talán mégsem lehet veszélyes rájuk... Ugyan honnan kerülhetett ide hajnalban a gyerek? Körülnéz, s látja, hogy az út nem messzire kétfelé ágazik. Ijedtében, meg más gondolatokkal foglalkozva ő meg közben elfeledte, melyik irányt is mondta a kapuőr. *
- De ha jót akarsz, inkább segítesz nekünk. Megmondanád, hogy melyik út vezet az Éjszaka Árnyai falu felé?

*Marisha feltekint a férfira. Arcán mintha valamiféle furcsa mosoly bújkálna.*
- Annyira kedves velem Daren... meg sem érdemlem... *kicsit kihúzza magát és megtörli arcát, halkan felnevet.*
- Bocsásson meg, most biztosan egy árva kis ázott madár jut rólam eszébe.
*Ekkor érzi meg vállán Daren ölelését, és hallja a hangokat a kocsi előttről. Ez a hirtelen esemény.. vagy inkább események... nem is tudja hirtelen mi történt. Felkapja fejét, és a rohanó kamaszra néz. A komédiások között sok ilyenkorú volt, sőt, ő is volt egyszer ilyen korú.. egyszerűen nem tud haragudni a gyerekekre..*
- Farkas? ... Hagyd csak Daren.. nem ijdetem meg... *majd ismét a kamaszhoz fordul.*
- Miféle farkast keresel? *hangjában a megszokott kedvesség*
*Bár az is igaz hogy a valamit valamiért elven, a fiú igazán segíthetne nekik eligazodni a két út között.*
*Gondolataiban persze egészen máshol jár.. azon, hogy mennyire szánalmasnak nézhetett ki az előbb, amikor majdnem elsírta magát... sosem beszélt még senkinek erről, és... még mindig rágódik rajta.*

Örömmel veszi hogy terve sikerült és még pofont sem kapott.A vigyor persze megmarad arcán aközben is amikor a férfi fenyegeti.Ha tudná mire képes...páran rettegve ejtik ki a nevét távolrévben...főleg akiket megajándékozott már egy harapással vagy vágással.Persze csakis önvédelemből...vagy mert nem tolerálták kellőképp a vicceit.De Daren más,elöször ugyan bossúsnak tűnik majd gyorsan enyhülni látszik.A mellette ülő nő sem tűnik bosszúsnak.Már kicsit szégyenli is magát,de...ő már csak ilyen.Elöbb cselekszik és csak utána gondolkodik...fejét lehajtja és az úton heverő kavicsokat kezdi rugdosni.De eközben is igyekszik szemmeltartani a bakon ülőket.Magában persze elégedetten mosolyog.
-De tényleg farkast kergettem!Csak elfutott előlem...-
szúrja a kardot az út porába és támaszkodik rá két kézzel.Fejét is büszkén felemeli,így hallgatja az immár barátságossá szelidülő kérdéseket.
-Nna..jó!Megmutatom merre kell menni,egy darabon el is kísérem magukat...mert a farkas szereti ám az ilyen lóféléket mint ezek..-
Marishára pillant,aki igen szimpatikus neki és bátornak is tartja,mert nem ijedt meg.Mások már rég bebújtak volna a ponyva alá,ő meg csak ül és kedvesen szól hozzá.Hozzá,Vil Bajkeverő Tuckerhez!Fejét félrefordítja,így kezi le magyarázni a történteket...persze alaposan kiszinezve.
-A farkas olyan állat mint a kutya csak nagyobb.Épp sétálok az erdőben amikor rámveti magát...-
húzza be a nyakát
-Én meg előkapom a kardom és a lapjával jól fejbevágom.-villantja fel a pengét
-De még megharapott az aljas..-
néz a régi kötésre ami a kezén éktelenkedik
-Ezután megfordult és elrohant...én bekötöttem a kezem.Aztán usgyi..utána!-
szövi tovább meséjét,ami innentől igaz is.
-De a sűrűben elvesztettem a nyomai..vagyis itt az úton.Tényleg nem látták?-
kérdezi meg újra,de biztos benn hogy nemleges választ kap ezért csak legyint egyet
-Na nem baj,jöjjenek csak utánam,majd mutatom az utat!-
szól még vissza,amikor elindul a kereszteződés irányába.

* Risha szavaira hirtelen megáll a szívverése, majd dalolva kezdi újabb menetét. Egy pillanatig azt sem hallja, amit a tíz év körüli kölyök beszél, annyira megdöbbentette és megörvendeztette, hogy Risha... tegezve szólt hozzá! Egy ilyen csodálatos, világlátott teremtés tegezésre méltatja őt...Szebben már nem is kezdődhet nap!
Aztán visszaterelődik a figyelme a kölyökre. A meséjét hallgatva homályosan úgy tűnik, mintha valami nem stimmelne benne, de akárhogy is van, a gyerek inkább rokonszenves mint ijesztő. Ráadásul segítőkész is... Érdekes, hogy mióta Risha megszólította, csupa segítőkész emberrel akadt össze... Ezt az érdemet is felírja a lányról vezetett gondolabeli, egyre hosszabb dicsőséglistára. *
- Risha, kedves... * Úgy érzi, hogy mielőtt cselekedtre szánná el magát, mindenképpen ki kell kérnie a lány véleményét is. * Nem volna baj, ha felkérném az ifjú csirkefogót, hogy üljön ide mellénk? Fárasztó lehet egy ilyen kis gyereknek ez a hosszú út...
* Magában biztos Risha válaszában. Egy ilyen kedves teremtés nem hagyhatja, hogy útikalauzuk gyalogoljon, míg ők kényelmesen kocognak utána... Máris a fiú után kiált, mielőtt még túl messzire jutna az úton: *
- Khhmm... Ifjú barátom... Nem foglalnál helyet itt mellettünk a bakon?
* Ez ugyan azzal jár, hogy jobban össze kell húzódzkodniuk. A maga részéről ezt egyáltalán nem bánta, de elhatározta, hogy ha csak egy pillantással is így reagálna a lány, átadja helyét a bakon a fiúnak s ő követi gyalog a fogatot. *

*Neki fel sem tűnt a tegezés, hiszen olyan egyértelműen mondta.. olyan természetesen. A fiúcska DE kezdetű szövegén csak derülni tud. Az jut eszébe amikor valami bajba került, mindig úgy magyarázta ki magát hogy így kezdte: De.. De..De..
Felhúzott szemöldökkel és mosolyogva hallgatja a kisfiú meséjét. Az , hogy milyen állat a farkas.. kissé hangosan is felnevet.*
- Tudom hogy néz ki egy farkas..*szúrja közbe nevetve*
*A kis sztori hallgatása és látványos előadása közben az jut eszébe, hogy ez a gyerek már most remek színész. Ha nem is mond igazat, mindenképpen tehetséges komédiás válna belőle, megfelelő kezek között. Magában ismét elmosolyodik, hiszen már megint az járt a fejében hogy valakire rátukmálja azt a munkát, amit ő cipel a hátán.
A kötésre csak elkomorul, és rosszallóan csóválja a fejét.*
~ Kóbor lélek, hol a mamád?*kérdezi magában a kisfiúnak szánt kérdést.. hisz azt látja hogy ez a gyermek épp úgy el van veszve mint ő ... csak ő már felnőtt.*
*Közben meghallja Daren felvetését, és igazán elcsodálkozik. Azt hitte talán a férfinek bűzlik valami a kölyök körül.. Elmosolyodik, kedvesen és boldogan.*
- Ez angyon jó ötlet... szerintem is fáradt lehet.. főleg egy ilyen kimerítő kaland után*bár utolsó szavait inkább csak célzásként mondja, nevetve.. hisz ő sem hiszi el teljes valójában a mesét. De majdnem.. mág pár próbálokzás és igazi szini palántával állnak szemben. Ha a fiú elfogadja mellettük a helyet akkor arrébbhúzódik, Daren mellé, hogy mellette könnyedén fel tudjon pattanni a kis csenevész.*
- És mond csak... mi a neved?*kérdezi a fiútól Marisha.*

Vigyorogni kezd mint a tejbetök amikor,végre az öszvérek elé,és így egyben takarásba ér.Úgytűnik elhitték a meséjét.Ami igaz,az igaz már ölt farkast,de nem mostanában.Így végülis,nem is annyira mese,csak egy kicsit.A hozzáképest pallosnak tűnő kardját a hátán lévő hüvelyébe teszi.Szaporázza is a lépteit,hogy az elfojtott nevetését ne hallják meg.Az elöbbi kedves szavak után csak meglepődött,de a férfi kiáltását hallva már meg is döbben.Léptei lelassulnak,összevonja szemöldökét így pillant vissza a kocsira.~gyanús...nagyon gyanús!Odaülni..hmmm~ vakargatja a fejét,pár pillanatig majd megvonja vállait és visszafordul.Láthatóan nem tud dűlőre jutni a fogós kérdésben.
-Jól van felülök..-
feleli bátortalanul,száját kicsit elhúzva miközben visszasiet a kordéhoz.Fürgén felpattan melléjük,de mivel közben fejbeveri a kard markolata felszisszen.
-Áú..semmi bajom!-
kezdi dörzsölgetni a kobakját,majd Darenre néz.
-Akkor menjünk..a kereszteződés felé.Balra van a Ceryningek régi birtoka,míg jobbra olyan háromórányira az Acéllobogók tábora.Ott el kell fordulni jobbra át a gázlón,a kis folyón.Aztán ott lesz az Árnyak faluja.-
feláll a bakon,és közben kezeivel mutogatja is az útirányt.A szemébenéz Marishának,aki közben a nevét kérdezi.
-Virgil Tucker...de csak Vilnek hívnak-
magában még hozzáteszi a negyedik nevét is.~Bajkeverő~
Hogy hű legyen önmagához,előrefordul az öszvérekhez és nagyot kiált.
-Bűvös erőd bontsd ki menten,szállj a szélnél sebesebben!Gyí Rigó,gyí Holdas!-
neveti el magát és valószínüleg visszahuppan az ülésre,amikor a kocsi meglódul.Persze a kard megint fejbevágja...de nem vészesen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés