2. fejezet

Marisha & Daren

Egy kis kaland II.
[Hely: Távolrév utcái, majd útban a Domboknál]

*Nem érti , miért fizetett helyette Daren, amikor már ő is kifizette az italát. Talán nem is lényeges a továbbiakban. Daren szavaira csak bólint, és elindul a kijárat felé. Az ifjú ekkor veti fel a pokrócos kérdést, teljesen jogosan. A lány megtorpan és szembefordul kérdezőjével. Fejét enyhény félredönti, majd ismételten elmosolyodik.*
- Maga igazán nagyon kedves és figyelmes.. Daren..*jegyzi meg, és annyira szokatlan neki, hogy valaki önszántából ilyen szép szavakat intézzen hozzá. Csodálja ezt az ifjút, az eredendő becsületet és jószándékot látja benne. Persze sosem lehet hinni a megérzésekben száz százalékosan. Bárki viselhet cukormázpofát sötét lelke mögött. Az ifjú még nem ismeri Marishát és valószínűleg nem is fogja megismerni. Ne felejtsük el hogy még mindig idegenek egymás számára. Marisha csupán felajánlotta segítségét, hogy a férfi megtalálja a falut amit keres. Aztán útjaik valószínűleg ismét szétvállik. Marisha kezdi megkedvelni Távolrévet. Amikor ideérkezett a sok ember szokatlan volt számára. Mindenkihez máshogy kellett viszonyulnia, és ebbe szinte bele is őrült.
Azt még nem is kérdezte, hogy a férfi miért keresi a falut, de azon gondolkodik, ha feltenné a kérdést, már is megbánná, hisz számára ez az információ lényegtelen, és nem tartozik rá. A fogadót maguk mögött hagyják és a rájuk váró öszvérfogathoz sietnek.
Marisha bőre összeborzong, valóban, Darennek igaza volt. Hűvös lett. Türelmesen vár.. nem akar tolakodóan az öszvérfogatra pattanni, valahogy úgy érzi, szerepéhez az nem illene. Inkább megvárja hogy Daren segítse fel a bakra.
Gondolataiban azon elmélkedik, hogy pontosan olyan társat keres mint Daren. Ne tessék félreérteni, nem élete párjára gondolt. Egy barátra aki tényleg barát. Aki vele utazna és szintúgy segítségére lehetne munkájának. Akit beavatna az ezerarcúság rejtelmeiba. Úgy érzi igazságtalan dolog lenne elvenni ezzel az ifjú álmait. Mert mindenkinek vannak álmai. Ő más, mert ő beleszületett ebbe a helyzetbe, nem kérte de kapta. Darennek viszont joggal lehetnek még álmai. Valószínű ehhez a falunak is köze van. Marisha pedig csak magát árulná el, ha beavatná munkájába. Így hát le is tesz róla.*

* Risha nyomában ballag ki a kocsmából, gondolataiba mélyedve. Kicsit gyorsan pörögnek az események... Hirtelen jeges rémület szállja meg, s a szütyőjéhez kap. ~ Megvan...~ De valami továbbra sem stimmel neki. Felidézi a történteket, s szomorúan megállapítja, hogy bizony csak saját maga az oka, hogy az említett zacskócska megint csak könnyebb lett... De hát ezellen nincs mit tenni. Talán egy kicsit óvatlanul osztogatja vagyonkáját.
A két türelmesen várakozó öszvérhez lép, szeretettel megveregeti őket, s gondosan lesegíti fejükről az abrakos tarisznyát. *
- No, Csinos, Fürge... Jóllaktatok? Indulunk tovább... Kaptok inni is...
* A szekérke felé fordul s ekkor veszi észre a bak mellett álldogáló lányt. Zavart hebegésbe kezd: *
- Bocsánat, kisasszony... azaz Risha... Azonnal... Bocsánatát kérem, de nem szoktam még hozzá, hogy... De nincs is mentség a számomra, ha...
* Mindeközben csak egy helyben áll, míg rá nem jön, hogy ezzel csak tovább ront a helyzeten. Megvakarja a fejét, s kissé szerencsétlenül a lány mellé lép. A még mindig kezében tartott ostort feldobja a bakra, a hajtó helyére. Ekkor újabb kétségek szállják meg. Ha fel akarja segíteni a bakra, hozzá kell érnie. Vajon nem veszi a lány ezt mértéktelen tolakodásnak? *
- Kicsit magas a bak... Ha lehet, ha szabadna, felsegíteném. Szabad?
* Reméli, hogy a lány nem mond ellent. S ha így történik, a könyökénél fogja meg, óvatosan, mint egy tál tojást, ami ugyan lehet, hogy Rishának nem nagy segítség, de az illem legalább nem sérül.
Valahogy mindenképpen elérik, hogy a lány felkerüljön a bakra. Ám Darennak még van némi teendője indulás előtt. Ő is fellép a másik oldalon, behajol a ponyva alá, előkerít egy szépen összehajtogatott takarót, s Risha felé nyújtja. *
- Hát ez volna az. Tiszta...
* Eszébe sem jut, hogy ő maga terítse a lányra a kibontott pokrócot. Miután felszabadul a keze, újabb bocsánatkéréssel leszökken a bakról: *
- Csak még meg kell itatnom a jószágokat... De máris indulunk...
* Hátulról két csebret emel ki, lotyogásukból ítélve vízzel tele. Az öszvérek elé teszi, s megvárja, amíg jócskán teleisszák magukat. Visszaviszi a csebreket, majd gondosan az állatok szájába igazítja a zablát, leemeli hátukról a pokrócot, szeretettel megveregeti a pofájukat. A két pokrócot szépen összehajtogatja, hátraviszi, be a ponyva alá, és végre újra felszökken a bakra. Felkapja az ostort, leül, kézbe véve a gyeplőszárakat. *
- Máris indulunk... Kapaszkodjon, ha hirtelen rántanák meg! Gyiááá!
* Az öszvérek felfrissülve kocogni kezdenek, a szekér megy utánuk, mert mit is tehetne, s immáron lehet beszélgetni. *
- Ööö... mit is mondott, merrefelé menjünk?

*Az öszvérek neve hallatán kissé felvidul. A Fürge név tehát nem is olyan ritka mint gondolta, bár amikor az ő lova megkapta a Fürge nevet, cseppet sem gondolkodott azon, lesz e még olyan ló, vagy bármilyen más állat, ami majd ezt a nevet viseli. Valójában Marisha nem várta volna el hogy az ifjú felsegítse a bakra, mert könnyedén megoldotta volna ő maga is. Akrobatikához is ért valamennyire, tehát egyáltalán nem esett volna nehezére felülnie. Elhiszi azt amit Daren mond neki. Biztosan nincs hozzászokva ahhoz hogy hölgyeket segítsen fel az ülésre, hiszen Marisha egy magányos vándort néz ki belőle, azok pedig többnyire egymaguk utaznak. Legjobb társuk pedig szállító állataik, azoknak már szinte mindent elmondanak és legjobb barátjukként kezelik. Így lehet ez Darennél is. *
- Igen az.. sokban segítene*mondja kedvesen és kezét tartva belekapaszkodik a férfi karjába. Egy pillanat alatt fent is van, ez egyáltalán nem volt nagy akadály. A felé nyújtott pokrócra néz. Meleg szemekkel.. olyanokkal amilyen meleg lehet maga a pokróc. Hálákodva nyúl felé.*
- Nem tudom hogy fogom meghálálni.. de gondolkozom rajat*mondja miközben elveszi a takarót és széthajtja, majd hátára dobja. Daren pedig az öszvéreket itatja. Némán néz utána majd megcsóválja a fejlét alig láthatóan.*
~ Az utóbbi fél órában csak bocsánatot kér tőlem.. pedig igazán nem tett semmi rosszat.~
- Rendben, megvárom...*mondja majd vár. Az égre emeli tekintetét, lassan éjfél lesz. Lesz talán hajnal is mire odaérnek, ahová a férfi szeretne. Gondolataiba elmélyed, a pokróc a hátán kellemes meleggel árasztja el. Lehunyja szemét. Úgy érzi mintha egy tűzrakás mellett gugolna, fülébe tücskök ciripelnek. A vízió hamarosan szertefoszlik, az ifjú hangja ébreszti fel. Ismét kinyitja bogár fekete szemeit. Keze az ülésre feszül, ahogyan megindul a fogat. Kissé hátrahőköl teste majd minden visszaáll régi tartásába. Marisha keze elengedi az ülést és kissé előrehajol, hogy jobban láthassa az utat.*
- Nos.. a Susogó Dombok a várfalakon kívül van, bár.. bármelyik falut is keresnénk, az biztosan a városon kívül esne.. Az elsődleges cél hogy kijussunk a kapukon túlra. Ez nem lesz nehéz.. mivel este van, már nem sokan járnak az utakon és nem olyan nagy a forgalom sem. Csak a kapuőrök állíthatnak meg... *elhallgat és hátranéz a ponyvára. Rengeteg tippje támad az esetben hogy miért kell eljutniuk a faluba. Talán egy levelet kell az ifjúnak kézbesítenie, talán csak valamilyen szállítmányt az ottani kocsmába.. Minden esetre már eléggé furdalja az oldalát a kérdés, ahhoz hogy meg is kérdezze. Kissé megköszörüli torkát majd a férfire néz.*
- Még.. nem is említette hogy miért szeretne eljutni az Éjszaka Árnyai faluba... Esetleg, elárulhatná.. *majd gyermekien felkapja jobb kezét, és mutatóujját a saját szájára szorítja.*.. ígérem senkinek nem mondom el..*mondja szájára szorított ujjal majd elneveti magát. Persze a férfi dönt. Bár szerintem ennyit még kedves Rishánk is megérdemel.*

- Ööö... Azt mondta, a várfalakon kívül? Persze... * Gondolataiban revíziót tart, és megállapítja, hogy a lánynak százszázalékos igaza lehet, a faluk minden esetben (vagy legalábbis majdnem minden esetben, helyesbít a miniciózus pontossággal) a városfalakon kívül helyezkednek el. A kérdés lényege azonban továbbra is fennáll: a várostól számítva melyik irányba kell vajon elindulniuk? *
- Mit gondol, megfelelő lesz akkor, ha az Ötbányai kapu felé megyünk? Arra már ismerem az utat a városban... * Néz kérdően a lányra, aki szemlátomást nagyon tájékozott a topográfiában. Egyelőre azzal van még elfoglalva, hogy öszvéreit rábírja arra, hogy a sarkon forduljanak a főút felé. Aztán eszébe jut, hogy a lánynak volt még egyéb kérdése is, ez esetben nem az útra vonatkozó. *
- Mit is kérdezett?... Ööö... Igen, már megvan... Nem , egyáltalán nem titok, miért megyek a faluba. Pár zsák gyapjút kell leszállítanom oda. Elsőosztályú hegyi juhfajta gyapja, Karavánpihenő környékéről. Helyesebben nem is pár zsák, azzal van tele a kocsi, ha nem számítjuk a ... khmm... * Kicsit újra zavarba jön. A leány kedvessége talán a szükségesnél jobban megoldotta a nyelvét. Igazán nem szeretne kapni a fejére... Gyorsan újabb szavakat keres, hátha elterelheti a figyelmét az elszólásról. *
- A faluban pedig egy Kareena nevezetű hölgyet. Nem ismeri véletlenül? * Újabb hibapont. Igaz, hogy ő a pihenői viszonyokhoz és gyérebb népsűrűséghöz szokott, de Risha félreérthetetlenül közölte, hogy sosem járt a faluban. Újra helyesbít: *
- Igaz, honnan ismerné... Ha nem járt még a faluban... És kisa... Risha. Itt lakik Révben? Vagy most is világutazó?

*Marisha talán egy hete érkezhetett Távolrévbe, Fürge nevezetű lován egy óriás batyuval a ló oldalán. A Karavánpihenőről érkezett ő is, csakúgy, mint Daren. Akkor hallott a faluról futólag, így hát megkockáztatja hogy arrafelé kellene keresniük a falut.*
- Menjünk csak arra*mutat a megfelelő irányba jobb karjával.* Abban nem vagyok biztos hogy ez az út az Ötbányai kapukhoz vezet, de én magam arról jöttem...
*Figyelmesen hallgatja a férfit. Tényleg érdekli ez az egész dolog. Tehát nem is gondolt olyan nagyon félre, mikor azon elmélkedett , milyen okból keresi Daren a falut. Egy szekeres egyed bizonyára szállít, vagy szeretne szállítani valamit, ezt nem nehéz kitalálni. Azon viszont ő is felfigyel, hogy a férfi bizonyára mást is szállít mint gyapjút. Valami olyasmit, amihez neki valószínűleg semmi köze. Nem fogja feszegetni, mert ezzel csak a férfit hozná kellemetlen helyzetbe. De minden esetre a dolgot nem tekinti meg nem történtnek. Az említett hölgyet nem ismeri. Ebben csak az a vicces hogy mondhatott volna olyan nevet is az ifjú, akivel Marisha már találkozott kalandos élete folyamán, mégsem emlékezne rá.. Ezekkel az emberekkel csak futólag találkozott, és 3 napnál tovább nem látta őket. Mire megjegyezhette volna nevüket, továbbállt. Már éppen nyitná száját hogy elmondja, nem . nem ismeri... de erre nincs szükség, a férfi megelőzi. Vidám mosoly húzódik arcára. Azért azt megkérdezné hogy esetleg milyen okból keresi a kishölgyet, de a férfi témát vált, és így erre már nem lesz lehetősége. Daren ismét a kisasszony megszólítást veszi nyelvére de hamarosan kijavítja magát.*
- Nem.. nem lakom itt, és azt hiszem sosem fogok itt lakni. Egy átmeneti szállásom van a... *ezt inkább nem kéne megemlítenie, ugyanis egy pajtában lakik Fürgével... ehelyett...:
- Az egyik fogadóban szálltam meg.. Távolrév lakossága óriás számokat mutat, és kocsma nélkül már nem tudnának megélni.. az egyetlen hely, ahhol az ember minden bánatát borba fojtsa a kocsma.. meglátja... ha kissé lesz ideje körbenézni Távolrévben nem egy, nem kettő fogadóba fog botlani. Valójában, nem vagyok világutazó... igaz sok helyen jártam és sok mindent láttam, de még rengeteg dolgot nem... *ezt kissé keresűséggel mondja*
- Így lehet talán, hogy nemsokára hátam mögött hagyom Távolrév városát... *halkul el hangja, mert kezdi megszeretni a helyet, de ez nem jó.. egy komédiás ne ragaszkodjon senkihez és semmihez!*
*Míg így beszélgetnek, lassan feltűnik szemeik előtt a várfal.*

* A Risha által mutatott irány megegyezik azzal, ahonnan tegnap jött a városba, így Daren némi útbiztonsággal fordítja a szekérkéjét az ismert irányba. Az öszvérpatkók szaporán kopognak, a vasalt kerekek zörögnek a macskaköveken, felverve a város éjszakai csendjét. Azaz hogy inkább hajnalit, hiszen a házak körvonalai már tisztán látszanak, az ablakokon is meg-megcsillan a napfény. A kapuőrség egy álmos tagja épp akkor nyitja ki a súlyos kapuszárnyakat, mire odaérnek. Félénk torokközörülés. *
- Uram... * Újabb hangpróba, majd kissé bátrabban, hogy szégyent ne valljon a mellett ülő teremtés előtt: *
- Uram... Meg tudná mondani, merre forduljunk, ha az Éjszaka Árnyai falut keressük? Valahol a ... khm... Susogó domboknál, jól mondom? * néz megerősítést váróan a lányra, de a kapus megelőzi: *
- Menjenek egyenesen az úton, aztán az útelágazásnál bal fele. Arra lesz valamerre.
- Köszönöm * derül fel a hangja és a képe. Ej, csak jól jön a fehérnép az ember mellé... Rögtön másképp bánik vele mindenki. Kikormányozza fürge öszvéreit a kapun: *
- Nyeee, Csinos, Fürge... Csak óvatosan, ne legyen baj...
* Kikanyarodnak a kapu előtti útra. Magas fák árnyas sora nyílik előttük, kétoldalt zöldellő mezővel. Csak kinőtt már a fű az orkok itt-táborozása után... Itt a nyár eleje. *
- Hát én nem vagyok ennyire járatos a fogadókban, mint... Risha. * mindig némi szünet után, illő tisztelettel ejti ki útitársa nevét. * Hosszabb idő óta alig láttam embert. Évek óta ez az első utam. De talán visszafelé benézek néhány fogadóba, ha már ennyire ajánlja.

*A kapuőr eligazítása után már gyerekjáték lesz megtalálni a falut. Marisha kissé úgy is érzi magát, hogy jelentéktelenné válik. Innentől a férfi is boldogulna. Miután magukmögött hagyják az ormótlan kőutat, és fák veszik körbe őket, a lány fellélegzik. Friss hajnali szellő kap bele lágyan hajába. Kicsit füröszi arcát a felkelő nap legelső , halvány sugaraiban. A természet olyan mint ő maga.. szabad, és mindig más arcát mutatja, mégis... valójában egy.
Marisha is csak azért járatos a fogadókban, mert azok az ő ideiglenes szállásai.*
- Ó neem.. ne értsen félre kérem. Nem ajánlom én a fogadókat. Csupán azt mondtam... Távolrévben biztosan belebotlik egy kocsmába, hisz annyi van belőlük.*Marisha nem kedveli a kocsmákat, de megszokta azt hogy csak ilyen helyen láthat egyszerre többféle embert, más más viselkedéssel. .*
- És.. mondja csak.. kedves Daren... hol volt ezidáig? Ha ez az első útja...
*Lassan a távolban kezdenek kibontakozni a magaslatok. Csodás látvány, főleg így hajnalban.*

* Döcög a szekérke, Darennek alig kell tartania a gyeplőt. Kényelmesen hátradől az ülésen, s most végre eljött az az idő, amikor tényleg a beszélgetésnek szentelhetik magukat. *
- Látja, milyen jó, hogy itt van mellettem. A kapuőrök mennyire más szemmel néztek rám azonnal, mint tegnap. Tegnap meg sem akartak látni * fordítja szemeit panaszosan Risha felé. * Köszönöm...ööö... ezt az önfeláldozást, hogy velem tart.
* Kicsit megmozdítja a gyeplőt, csak hogy az öszvérek érezzék, ott van mögöttük. *
- Nem, nem ez az első utam, pontosítanék. * Hiába, annyira belenevelték ezt a pontosítási kényszert, hogy még ilyen alkalmakkor sem tud letenni róla. De talán eszébe sem jut, hogy zavaró lehet egy oldott csevegés közepette. * Régebben utaztam már, sőt árut is szállítottam. Ötbányán születtem, ott kereskedtem a hegyek ajándékaival. Aztán... Tudja, mindig nagyon akartam tanulni. Amikor összegyűlt egy kis pénzem, ami elég volt arra, hogy két évig fizessem a tanulást meg a megélhetést, elindultam. Így jutottam Karavánpihenőre.
* Ránéz a mellette ülő, érdeklődő tekintetű lányra. Elpirul. A lány arca olyan szép így a kelő nap sugarában! Ő meg itt a saját unalmas életével traktálja. Nem helyes ez semmiképpen. *
- De ne beszéljünk rólam... Biztos sokkal érdekesebb a maga sorsa... Risha, kedves.

- Csak nem nekem köszönheti hogy az őr útbaigazított minket? Ugyan..*kissé elpirul*
*Hiszen mivel is lenne más Daren ha ül mellette egy fiatal lány. A kérdés így is úgy is kérdés.. merre menjenek?.*
- Higyje el, ez nem önfeláldozás... szeretek új helyeken járni, egy falu pedig mindig sok meglepetést tartogathat.
*Érdeklődve hallgatja a férfi élettörténetét. Sosem volt még dolga kereskedőkkel, nem tudja milyen az élet Ötbányán. Erről jut eszébe hogy a színésztársulat, ahonnét ő jön, a Karavánpihenőnél Ötbányára fordult, míg ő Révbe jött. Kis gombóc formálódik a torkában, persze szemmel nem látható, de ő érzi. Ennek az ifjúnak álmai vannak... tanulni akart, és tanult. Marisha nagyon .. rettentően szégyelli... este.. esténként még néha könny is áztatja arcát.. hiszen ő egyáltalán nem művelt. Talán el tud játszani egy két művészi hölgyet, de ő maga csak apaszinten tud írni, olvasni , számolni... Ez az, amit a legmélyebben titkol mindenki előtt. Ha jól tudja, a Karavánpihenőben mágiát lehet tanulni. Rengeteg elszánt ember költözik oda, vesz ki lakást, addíg míg tanul. A férfi elhallgat. Szemébe néz. Marisha sosem látott még ilyen őszinte szemeket. *
- Az...a..a..*kissé meghökken* az én sorsom? Nem, nem hinném*rázza fejét enyhén. Aztán veszi csak észre, hogy még mindig fel van tűzve haja, pedig ő mennyivel jobban szereti ha ki van engedve. Hát el is nyúl a hajtűért és kiengedi selmyes sötét barna hajtá. Megigazítja kezével, félresöpri szeméből és ismét a férfira néz, elmosolyodik.*
~ Nincs szívem hazudni egy ilyen lelkiismeretes, szorgos embernek mint Daren. Nem lenne fair.. De akkor mégis mit mondhatnék...~
- Tudja Daren... az én életem... nem én választottam, hanem beleszülettem.
*Legbelül erősen küzd. Elmondani - nem elmondani..*
- És tényleg, talán hihetetlen is.. talán nem is lenne értelme elmondanom*látszik rajta hogy nagyon zavarbajött*
- Valóban érdekli?*kérdezi piros orcával, és félénk szemekkel.*

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés