|
24. fejezet
2010.08.03. 20:20
Csak nézi a kék szemeket. Megszólalni nem tud. Még a lélegzetét is visszafojtja. Várja, mi fog történni. Hát nem az történik amit elképzelt, de talán így jobb. Így nem derült fény arra, hogy azt sem tudja hogyan kell csókolni. Engedelmesen indul meg a férfi mellett a kert felé.
- Persze.. rendben.. - mondja,de értetlenül néz a férfira. Csak nem valami fontosat akar neki mondani? Vagy miért kell pont a kertbe menniük? Kissé le is lassulnak léptei, mintha attól félne, ami rá vár a kertben. Vagy netán mégegy meglepetés? A kertben? Nem... biztosan nem.
Lassan leérnek a kertbe. Szép idő van. A madarak csicseregnek, az első virágok is kinyíltak már, a levegőben pedig a frissesség illata árad. Niké bizonytalanul néz körbe, nem tudja ugyanis mi vár rá.
A kert valóban csodás. Látszik rajta, hogy milyen szeretettel gondozzák.
A férfi egy üres, füves részhez vezeti a lányt. Megáll vele szemben, majd elegánsan meghajol.
- Ha jól tudom, kisasszony... ön nem tud táncolni - mosolyogva néz fel Nikére.
Szándékosan magázta újra, és érezni is rajta, hogy nem komoly az ilyen fajta szándéka.
Felegyenesedik.
- Talán akad itt egy jó tánctanár, aki ad majd önnek néhány leckét. Mit szól?
Niké szótlanul, kissé zakatoló szívvel követi a férfit. Nem érti, de valami megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába. Ott az ajtónál, igen, ott érezte legerősebben. A kertbe érve Niké megtorpan. Itt nem lát semmi ajándékot, vagy változást. Hamarosan világossá válik számára a helyzet. A férfi elé áll. Amint elhangzik a kijelentés, miszerint nem tud táncolni, lesápad. A falfehér arcot követi a szégyent szimbolizáló elpirulás. Mégis mióta tudja ezt a férfi, és kitől? Ő elvégre is nem a maszkos... a maszkosról talán el tudná képzelni, hogy nyomozott utána. De ő valóban nem emlékszik, kinek vagy mikor említette volna, hogy a tánc nem az erőssége. A magázás is feltűnik neki, kissé szokatlan. Lepillant maga elé a földre, összekulcsolja maga előtt a kezét.
- Raoul... én... - ó csak kerülje el a szemkontaktust, mert ha mégsem sikerülne, ne tudna elszakadni tőle ismét. Olyan... ismerős ez a tekintet. - nincs is... zene.. - ez talán jó kifogás. Na tessék. Zene nélkül hogy is tudna táncolni, és különben is... ha ő táncra perdülne, azt inkább cirkuszban kellene mutogatni...
- Ugyan, Niké - neveti el magát barátságosan.
A lány mögé lép, és hátulról átöleli a derekát.
- Ne légy ennyire zavarban előttem. Tőlem nem kell félned, és nem kell szégyellned magad semmiért. Vegyünk például engem... elvárják minden úrfitól, hogy értsen a kardforgatáshoz. Én nem értek hozzá. Láttam már közelről kardot, tartottam is a kezemben, viszont érteni nem értek hozzá. Ne foglalkozz azzal, hogy mások mit várnak el tőled. Attól, hogy nem tudsz táncolni, még nem leszel kevesebb. Emlékszem, a múltkor mondtad, hogy te nem vagy az a fajta, aki ordítva rohangál és vadászik. Nagyon helyes. Nem kell vad amazonnak lenned, csak legyél önmagad. Ez a fontos.
Ellép a lánytól, miközben finoman megfogja az egyik kezét.
- És kérlek... előttem semmi miatt nem kell szégyenkezned, Niké.
Niké nem tekint fel, de érzékeli, hogy a férfi felé közeledik. Óriásit nyel, mikor megérzi Raoul közelségét, aztán a kezét a derekán. Hogy ne legyen zavarba? Már hogy a fenébe ne lenne! Valami azt súgja, belülről, hogy kezd vonzódni ehhez a férfihoz. Szavai úgy kúsznak fülébe, mint egy lágy dallam. Talán fel sem fogja, miről beszél Raoul, hogy próbálja megnyugtatni. Ha a férfi azt kérné tőle, hogy legyen önmaga, akkor sem viselkedhetne természetesebben. Ő valóban ilyen. A férfiakkal szemben ilyen félénk nyuszi.. Mostmár nyelni sem tud, mert úgy érzi egy gombóc van a torkában ami megakadályozza. Raoul , ha nagyon figyel, talán még azt is érezheti kezével, hogy ez a lány remeg. Azt már a saját asszociációjára bízzuk, hogy miként értelmezi. Jóleső remegés e , vagy félelem árulkodó jele.
- Én ... nem ... csak.. - egészen halkan mondja, vagy csak szeretné mondani, és ajkáig már el sem jutnak a szavak? A lágy szellő a férfi illatát csapja arcába. Kétség sem fér hozzá, meg van részegülve tőle. Tekintete is homályos lehet, nem tudni, nem néz fel..
Természetesen figyelmét nem kerüli el a lány zavara, ahogy az sem, hogy Niké megremeg az érintésétől. Minden apró jel, pirulás, félrenézés jelent számára valamit. Ezeket persze úgy értelmezheti, ahogy ő akarja. De reményei szerint olyan módon, ahogy a lány is érzi.
Egyik kezével a lány álla alá nyúl. Így kényszeríti arra, hogy Niké felnézzen.
- Mi a baj? - kérdezi ártatlanul.
Niké meg ha akarja, ha nem felnéz, de nem ellenkezik. Elkerülhetetlenül vonzza a tekinetét, mint egy mágnes. Nem szól semmit. Hát nem lerí róla, hogy mi a "baj"?
- Semmi... - rebegi, most megint olyan közel kerülnek egymáshoz, mint pár perce az ajtóban. Mintha megállna az idő is. Hát ő bizony nem mozdul, és így aligha fognak táncolni.
- NIKÉ! - a kiáltás hirtelenül, és váratlanul hatol fülébe, még egy kicsit össze is rezzen rá. Eltávolodik a férfitól. A legjobbkor jött ez a kiáltás, még mielőtt valami olyat tett volna, amit nem biztos... hogy.. szabad neki.
- Jobb lesz ha... megyek.. - még ő maga sem hiszi el, hogy ezt így tudta közölni Raoullal. Pedig.. legszívesebben valami teljesen mást tenne.
Amikor a kiáltást meghallja, automatikus hátrébb lép, és a hang irányába néz. Mit akarhat az öreg? Pont most megzavarni őket...
- Ne! Biztos nem olyan fontos - kap a lány keze után.
Nem akarja, hogy csak így elmenjen, és itt hagyja. Amennyire tudja, megpróbálja megakadályozni a gyors távozást. Hiszen miért hívhatja az öreg? Ugyan már. Nem lehet olyan fontos, amit ne tudna ő, vagy a fiai elintézni.
Niké megtorpan. Visszapillant Raoulra. Aztán a ház felé. Visszalép. Kicsit habozik, hagyja, hogy a férfi fogja a kezét, sőt. Mondhatni jól esik neki.
- Van más... ami fontosabb? - kérdezi kíváncsian, de hangjában érezni az izgatottságot.
- A tánc.. csak egy ürügy volt... jól gondolom?
- NIKÉ! - most már távolabbról.. talán az öreg irányt változtatott, és most nem a kert felé tart.
Ismét eszébe jut a maszkos, és az a lehetőség, hogy talán ez az ember.. meg az... Lassan a férfi arca felé nyúl, aztán megérinti a bőrét, ujjai hegyével.
- Mit művelsz velem? - suttogja.
- Jól gondolod - mosolyog titokzatosan. - Mégsem lennél olyan naiv, mint amilyennek néha mutatod magad? - kuncog derűsen.
Hagyja, hogy a lány megérintse az arcát. Ráfog a finom ujjakra, és úgy néz le Nikére. Közelebb hajol hozzá, egészen közel.
- Ez egy varázslat - súgja a fülébe. - Nem mágia hozza létre, hanem valami egészen más. De majd te is megérted.
Mielőtt távolabb húzódna, még ad egy puszit a lány arcára. Többet egyelőre nem próbál meg. Jobb a lassú óvatosság.
Niké sóbálvánnyá válva áll ott előtte. Mi ez a különös érzés, ez a jóleső érzés. És szíve egyre jobban zakatol. És amikor Raoul puszit nyom arcára, érzi hogy helyén forró bélyegként ég tovább. És Niké majdnem elszólja magát: még.. Ehelyett nem szól, csak a férfi arcán nyugvó keze feszül meg kissé, mintha nem akarná, hogy a férfi eltávolodjon tőle. Ő kezd el közeledni, és akkor...
- Niké! Végre megvagy! - az öreg jön, beletelik pár percbe mire felfogja, hogy egy romantikus pillanat kellős közepébe sikerült megérkeznie.
- Óh.. jaj.. bocsánat.. majd... majd ráérsz.. maradj csak.. folytassátok.. - és hátrál is, de néha visszanéz, mielőtt végleg eltűnne az ajtó mögött. De Nikében ez pár perc elég volt arra, hogy hidegzuhany által felébredjen. Mi a frászt csinál?
- Mennem kell... - fejét félrefordítja. De az illatot kikerülni nem tudja. - Majd... majd.. a bálon... - valóban el akar menni? Nem.. inkább bezárkózna a szobájába, hogy végre kiverje a fejéből azt az esztelenséget, hogy ő.. meg Raoul..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó