|
20. fejezet
2010.08.03. 20:13
Engedelmesen megy kifelé a szobából.
- Biztosan gyönyörű leszel benne.
Felnevet, mély, kellemes hangján.
- Ragaszkodó, mint egy cica. Persze, persze tudom.
Már most alig várja, hogy majd láthassa a lányt. Kíváncsi rá, milyen jelmezt talált ki magának, hogyan fogja megvarrni? Milyen stílusú lesz?
Véleménye szerint a tisztaság, az érintetlenség jelképe kellene. Valahogy ezeket kéne hangsúlyozni.
- Nincs mit köszönnöd, Niké.
A kézcsók természetesen most sem marad el, majd a férfi távozik.
Késő este, éjfél tájban érkezik a lány másik látogatója. A férfi jó szokásához hűen, az ablakon mászik be.
Niké valamin dolgozik. Úgy tűnik varr, és nagyon elmerült ebben a tevékenységében.
- Min munkálkodsz?
Lép a lány háta mögé a férfi, és a válla fölött áthajolva nézi az anyagot.
Niké valóban hajnalig fenn volt. Úgy eltelt az idő, észre sem vette. Többször újra kellett kezdenie az egészet. Még jó hogy Raoul ennyi anyagot hozott, mert így legalább van miből újat kezdeni. Persze ez nem jelenti azt, hogy az összeset el kell pocsékolni. Bár még nem volt fellelhető hogy tulajdonképpen mi is készül a keze alatt, már voltak anyagok, amik összeálltak, körülötte tervek halmokban. Ollók szanaszét, tűk, cérnák szanaszét. Összerezzen mikor a maszkos megjelenik mögötte. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette a férfi jöttét.
- Ah... szia... - teszi le a kezében összevart két ruhadarabot. Mindkettő hófehér.
- Csak jelmezt varrok... - mondja, de félreteszi, sőt még egy kis helyet is csinál a maszkosnak, hogy helyetfoglalhasson, ha szeretne.
- Észre sem vettem, hogy már ennyi az idő! - masszírozza meg arcát. Egy ideig utána köröket meg foltokat lát maga körül. A gyertya már majdnem csonkig égett, így már csak félhomály van a szobában. Az ablakon át kellemes esti szellő frissíti a szobát.
- Jelmezt? - érdeklődik.
Szemöldöke megemelkedik, majd hátrébb lép. Megkerüli Nikét, és leül a számára előkészített helyre. Arrébb rak még néhány anyagot, aztán a lányra néz.
- Úgy tudom lesz egy bál. Jelmezes bál, ha nem tévedek - tekintete végigsiklik a rengeteg anyagon. - Látom felkészültél. Tehát ott leszel.
Felnéz egyenesen Niké zöld szemeibe.
Ám nem olyan kérdést tesz fel, amilyet talán a lány várt volna.
- Mi lesz a jelmezed?
Niké felnevet, és megvakarja a fejét.
- Ott... elvileg... igen.. - kifúj egy fáradt sóhajt, aztán a maszkosra néz.
- Hogy milyen jelmezem lesz? Hát nekem olyan.... héj... miért érdekel ez téged? Egyébként te eljössz? Ezen gondolkodtam már nemrégiben , de nem találtam rá választ... - ha a maszkos nem akar válaszolni, azt is megérti. Ez esetben folytatja. - Ha eljössz, úgyis meglátod milyen jelmezem lesz. - mosolyodik el majd nekilát a pakoláshoz. Van mit. Az anyagokat egyhelyre gyűjti, külön azt, ami már majdnem kész. Az ollókat, szúró-vágó eszközöket szintén beleteszi egy dobozba és olyan helyre teszik, ahol nem ül áll vagy tenyerel bele.
- Tudod neked ez a jelemez is nagyon jól áll.. - folytatja - nem ismernélek fel a tömegben.. hiszen még az arcodat sem láttam. - utalgat finoman - sőt mitöbb, a nevedet sem tudom.
Niké az ágyra ül, de testét olyan nehéznek érzi, hogy azzal a lendülettel hanyatt is dől, mint egy krumplis zsák.
- Olyan.. fáradt vagyok... - suttogja. Szemei lassan lecsukódnak de még nem alszik... még beszél.. a maszkoshoz.
- Meséltem neked.... Raoulról... ?-itt ásít egy nagyot. A félhomályban elővillannak fehér gyöngyfogai, mintha csak egy óriás almába szeretne beleharapni.
- Ő hoz...zta....
- Mondd el nekem milyen lesz. Ígérem nem árulom el senkinek. A kettőnk titka marad.
Veti fel egy közös titok ötletét.
- Igen. Én is ott leszek - bólint rá. - Áruld el nekem. Szeretném tudni.
Feláll a helyéről, és Nikéhez lép. - Cserébe én is tennék valamit. Nos? Áll az alku?
Magában mosolyog, nevet a lány szavain.
Leül Niké mellé az ágyra, és megsimogatja az arcát.
- Akkor aludj. Pihend ki magad.
- Nem, még nem meséltél. De majd holnap mindent elmondasz - azzal feláll, és az ablak felé lépdel.
Lehet normális esetben nem árulná el, de most, hogy már majdnem az álmok kapujában áll, bár halkan, de őszintén beszél. Ilyenkor megesik, hogy az ember olyat is kimond, amit egyébként nem mondana.
- Ott leszel... - mosolyodik el lassan még mindig csukott szemmel a lány. - ott... velem... - kicsit megigazítja a fejét a párnában, ajkai résnyire nyílnak. Lassan ismét szót formálnak, bár beszéde egyre suttogóbb, egyre lassabb...
- A..l..ku...áll.... az... al..ku... - keze lentebb csúszik a testéről. Ismét megmozdítja aprón a fejét. Most kicsit felfelé a fal felé, majd vissza.
- An...gyal... le.... le...sz...zz..... - teste teljesen ellazul. Csak mellkasa lassú fel, és lereszkedéséből lehet következtetni arra, hogy a lány mostmár az igazak álmát alussza. Szemei előtt képek jelennek meg a bálról...
- Igen. Ott leszek.
Mosolyogva nézi a félálomban lévő lányt. A maszk alatt is tökéletesen látszik mosolya.
- Te mondtad ki - súgja az alku lezárásaként.
Niké elaludt, ő pedig sarkon fordul. Az ablakhoz lép, fel a párkányra.
~Angyal. Szóval angyal leszel.~
Derűsen elmosolyodik a gondolatra, majd kimászik a házból. A tetőről hamar eltűnik, elnyeli az éjszaka sötétje.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó