|
19. fejezet
2010.08.03. 20:11
Nem tudja elrejteni arcáról az elégedett mosolyt, Niké örömét látva.
- Nincs mit köszönnie, kisasszony.
Amikor a lány közelebb lép hozzá, és megöleli, mintha egy pillanatra megdermedne. Azonban nagyon hamar felenged, talán fel sem tűnik Nikének, olyan gyorsan.
- Ugyan. Örülök, hogy örömet tudtam szerezni önnek.
És valóban. Sokkal vidámabbnak, felszabadultabbnak tűnik, mint eddig.
Tegezi? Nem gondolta volna, hogy ezt elérheti a lánynál.
- Természetesen, ha ezt szeretnéd - mosolyog rá Nikére.
Nem tűnik erőltetettnek, vagy furcsának a férfi szájából az, hogy tegez valakit. Mintha már hozzá lenne szokva. Nem akad meg egy pillanatra sem, nem téveszt.
- Engedd meg, hogy megmutassam a többit is - int jobb kezével a csomagok felé.
Kinyitja az egyiket, és így a lány megláthatja a benne lévő hasznosabbnál hasznosabb eszközöket. Különféle méretű tűk, ollók, és más varráshoz szükséges holmik.
A férfi tovább lép, és az utolsó előtti csomaghoz nyúl. Abban cérnák, hímzőfonalak, gyöngyök és a ruhák díszítéséhez használatos kellékek vannak.
Raoul ránéz a lányra, kezét az utolsó csomagra helyezi.
- Szeretném, ha ezt nem bontanád ki. Rakd el a szekrényedbe, vagy ahova jól esik. Majd akkor bontsd ki, ha eljött az ideje. Fogod tudni. Jelet fogsz kapni.
- Van több is?.. - neveti el magát, kissé félve. Már éppen eleget kapott, de mikor meglátja a többi hasznos holmit, majdnem leáll a szíve. Ő még ennyi gyönyörűséget egy helyen nem látott. A szája tátva marad meglepettségében, a szíve kihagy egy ütést, és úgy érzi nyomban elájul. Mikor előkerülnek a gyöngyök, már kapaszkodik... valami közeli és stabil dologba. Íriszében visszamosolyognak a drága csecsebecsék. Azt sem tudja melyikre nézzen... melyikhez nyújon, vagy mindez csak ábránd. Lehet ott sincs. sőt.. csak illúzió! Extázisba esik a sok apróság láttán, alig eszmél fel a férfi szavaira. Hipnotizálva bólogat a férfinak.. persze persze, nem nyitja ki.. igen elteszi.. jó jelet kap.. De tekintete még mindig az előző bodozok tartalmát falja, mint aki életében nem látott ilyet. Felhúzza szemöldökét, aprón megrázza fejét.. nem ilyen nincs.. ez eszméletlen.. Ez a férfi egy... egy isten!
- Én... szóhoz se jutok... - nyögi és még mindig csak csóválja a fejét, nézi a sok sok holmit. Ezt fel kell dolgoznia...
- Meg... megbocsát egy percre? - zavarában megint magáz... és tekintetét le se véve a csomagokról lassan kisétál.
Értetlenül néz a lányra. Niké bocsánatot kér, és kisétál.
A férfi megkövülve mered utána. Elrontott volna valamit? Arcáról leolvad a boldog mosoly, és komorság veszi át a helyét. Arcilag így nem tűnik olyan barátságosnak, és kedvesnek mint eddig.
Leveszi a szemeit az ajtóról, ami mögött Niké eltűnt, és az ajándékokra néz. Talán azt hitt e a lány, hogy meg akarja vásárolni? Hogy a pénzével akarja meghódítani? Az ő fejében ez eddig meg sem fordult, de ezek után sem az lesz a célja. Csupán kedveskedni akart, elnyerni legalább Niké... bizalmát? Vagy barátságát? Vagy többet?
Az öregre pillant, aki valószínűleg még mindig a boltban tartózkodik.
- Rosszat mondtam volna? Vagy cselekedtem? Igazán nem állt szándékomban...
- Nem ... nem hiszem! - lép az öreg Raoul mellé - Tudja... szerintem csak.. Niké még sosem kapott ennyi törődést, kedveskedést.... ennyi... figyelmet. Nehéz gyerekkora volt, ő már megtanult nélkülözni. És... számára szokatlan ez a rengeteg ajándék. Jóformán nem is tudja.. hogy örülhet e neki.. bizonyára hamar rájön, hogy tényleg nem álmodik. Legyen vele türelmes kérem.. talán.. menjen fel a szobájába... beszéljen vele! - noszogatja a férfit.
Niké valóban a szobájába ment. Még mindig képtelen elhinni amit látott. Miért ilyen kedves vele ez a férfi? Miért költött rá vagyonokat? Olyan holmikat vásárolt, melyeknek ő maga máskülönben hasznát sem venné. Kétség sincs, hogy mostmár valóban elkészülhet az a jelmez.
Figyelmesen hallgatja az öreg szavait. Hamarosan megért mindent. Már sejti miért viselkedett így Niké. Sőt nem csak sejti, hanem tudja is, hála az öregnek.
- Köszönöm, hogy elmondta, uram - biccent az öreg felé.
Az ajtó irányába fordul.
- Rendben. Felmegyek hozzá.
Azzal el is indul. Eltűnik ő is az ajtó mögött. Pár másodperc, és Niké szobája előtt áll. Úgy látszik nem okozott neki különösebben gondot, hogy megtalálja a lányt.
- Jól vagy, Niké? - kopog be finoman. - Bejöhetek? Vagy inkább ne zavarjalak?
Szótlanul bámul maga elé... a kopogtatást szinte észre sem vesi, olyan halk. Csak a férfi szavai zökkentik vissza valamennyire. Az ajtóhoz lép és beengedi a férfit. Szótlanul. Aztán leül az ágya szélére és ül, szótlanul. Ölébe teszi kezeit, ujjait birizgálja.
- Mik a szándékaid? - kérdezi alig hallhatón, de tisztán. Fel is tekint a férfira. Nem nagyon látni szomorúnak, vagy másegyéb. Csupán meglepettnek tűnik.
- Túl kedves vagy hozzám.. mivel érdemeltem én ezt ki, amikor nem is ismersz?
Amikor kinyílik az ajtó, és Niké ellép az útból, ő is bemegy a szobába. Nem ül le, még csak szét sem néz a helyiségben.
- A szándékaim? - mosolyodik el.
Nem látszik meglepettnek a kérdés hallatán.
- Jól mondod. Nem ismerlek... de szeretnélek megismerni. Természetesen nem akarok tolakodni. Ha te nem vagy rám kíváncsi, akkor nem zaklatlak többé.
Lép hátrébb pár lépést az ajtó felé. Ezzel is bizonyítja állítását.
- Csupán szerettelek volna megajándékozni, a kedvedben járni valami olyannal, aminek tudtam, hogy örülni fogsz.
Ahogy a férfi mozdul, úgy mozdul ő is. Dehogy akarja hogy elmenjen. Isten őrizz! Még utána is nyúl tiltón, nehogy kilépjen az ajtón.
- Kérlek! - szól utána - Nem arról van szó, hogy nem akarlak megismerni. Sőt erről szó sincs. Nagyon örülök az ajándéknak, szavakba sem tudom önteni mennyire. Ez is elárulja, hogy minden szavamra figyelsz, ez megtiszteltetés. Csak váratlanul ért a dolog, ennyi az egész. Kérlek nézd el nekem. Különben is! Képes lennél itthagyni, mikor már elhívtál a bálba? - kérdezi viccesebbre fogva, tréfálkozva.
- Viszont ha azt szeretnéd, hogy el is menjek, akkor hozzá kell látnom a jelmezemnek. Isten ments hogy megmondd minek öltözöl - vágja rá egyből - Hadd találjam ki! Vagy inkább legyen meglepetés...
Teljesen megfeledkezik a maszkosról. Hogy ott lesz-e, nem lesz-e. Nem azért mert holmi ollóval meg cérnával le lehetne kenyerezni, nem erről van szó. Ő nem egy megvásárolható lány. A dolgok méllyére kell látni, ott pedig a figyelem rejtőzik. A kíváncsiság, melyet Raoul táplál Niké iránt, és ezzel felkelti a lány kíváncsiságát is.
- Ugyan dehogy - mosolyodik el.
Megkönnyebbült, hogy a lány nem zavarta el.
- Egy ilyen szép hölgyet nem szabad magára hagyni.
Mosolyogva csóválja meg a fejét, Niké szavain.
- Valóban nem árulom el. De csak azért, mert még én magam sem tudom. Kellene néhány ötlet, de majd kitalálok valamit. Viszont mindenképpen legyen meglepetés. Úgy az igazi!
Valóban. És milyen jó kis meglepetés lesz.
- Most szeretnéd varrni a ruhád? Mert ha igen, akkor nem tartalak fel. Holnap úgyis eljövök. Nem rázhatsz le! - neveti el magát.
Mosolyogva leplezi szemérmességét. Raoul minden mondatába csen egy kis kedvességet, egy bókot, egy udvarlás félét. Niké kitekint az ablakon. Már kezd sötétedni.
- Ha még világosban el szeretném kezdeni, akkor.. tényleg hozzá kell fognom. Holnapra legalább azt szeretném megmutatni, hogy elkezdtem... vagy.. nem is.. Hisz te mondtad, hogy ha meglepetés az az igazi! -gyengéden a férfi hátára tenyerel és úgy tessékeli ki a szobájából.
- Tudom, látom hogy nem szabadulok meg tőled! - mondja közben nevetve. Becsukja maguk után az ajtót. Ő maga lekíséri az úrfit, hiszen az anygaok a ruhához lent maradtak. Most hogy hirtelen ennyi kelléke akadt a jelmezéhez, kicsit át is kell terveznie azt. Nem akarja ő teleaggatni mindenféle csillogó-villogó csörgő-zörgő díszekkel. Csak egy kicsit csinosítani. Máris ezernyi forma, szín és alak rajzolódik ki lelkiszemei előtt. A jelmez így mégtöbb munkát vesz majd igénybe, ezért is jó lenne hamarjában neki látni.
Amint leérnek, az öreget már nem találják ott, valamerre pakol. Talán a raktárban. Niké ismét a csomagokra néz. Ezúttal már kissé könnyebben.
- Mégegyszer köszönöm! - búcsúzik el Raoultól. Majd ha a férfi távozott, akkor az öreg keresésére indul. Alig hogy tesz pár lépést az öreg előbukkan, mintha csak rejtekhelyről figyelte volna az eseményeket csendben.
- Elmész vele a bálba? - kérdezi fülig érő mosollyal. Ráncai boldog redőkben sorakoznak fel szeme és szája körül. Niké már csak a látványon is elmosolyodik.
- El.. - mondja bólintva. - Segíts felvinni a csomagokat!
- Megnézed mi van a harmadikban? - tapogatózik kíváncsiságában az öreg.
- Nem.. de hogy... hisz hallottad mit mondott...
Mindketten fognak a kezükbe 1 csomagot, rá pedig anyagot pakolnak, hogy azért se kelljen visszajönni, majd elindulnak a szobába.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó