|
16. fejezet
2010.08.03. 19:59
Ahogy a lány átkarolja a nyakát elmosolyodik. Még a maszk alatt is látszik, milyen derűs lett hirtelen.
- Jönni fogok, amikor tudok.
Nem véltelenül nem mondja azt, hogy mindig. Bármikor bármi közbe jöhet. Például meghal. Mert akkor aztán nem megy a lányhoz többet, az is biztos.
- Na kapaszkodj - utasítja a lányt. - Lábbal is, ha úgy biztosabbnak érzed.
ha pedig Niké tényleg erősen kapaszkodik akkor a párkány szélére áll. Óvatosan fordul, lassan mozdul. Minél biztonságosabban igyekszik leérni, mivel az a cél, hogy ne zuhanjanak le.
A férfi bemászik a szobába, és megáll a közepén.
- Most már tényleg mennem kell. Majd jövök.
Int a lánynak, miután az elengedte, és visszamegy a tetőre. Onnan pedig egyenesen eldugott rejtekhelyére.
Észre sem nagyon veszi a helyváltozást, mert arra ügyel, hogy ne túl tolakodóan csimpaszkodjon a férfi nyakába, de azért mégse essen le. Amikor szilárd talajt érez a talpa alatt, elengedi a férfit, ls szemérmesen a padlóra pillant. A férfi intését még elkapja tekintete.. aztán a férfi eltűnik szemei elől, és egyedül marad a szobában. Lassan mosoly húzódik arcára. Saját magát öleli át karjaival, lehunyja szemeit és mélyen beszívja tüdejébe a levegőt. Aztán megkönnyebbülten kiengedi.
- Visszajön.. - suttogja - vissza fog jönni.. megígérte...
A nap elindul. Mindenkinek másképp. Van aki most botorkál ki a mosdóba, van aki már munkaruhába öltözött, mások pedig éppen útnak idnulnak valamerre. Niké pedig álla szoba közepén, és azt kívánja, bár csak már a következő este lehetne. Nem tudja, mikor tér vissza hozzá ez a titokzatos férfi, viszont kíváncsisága nem hagyja nyugodni. Szeretné megismerni.
3 napig azonban nem történik semmi. A napok visszafolynak unalmas medrükbe, és az élet zakatol tovább. Kivéve Niké élete.. akinél mindhárom alkalommal megjelent a maszkos. A beszélgetés kettőjük között mind hosszabbra nyúlt, és Niké elkezdett odafigyelni magára. Hogy milyen ruhát vesz fel, hogy hogyan beszél a férfihoz. Kétség sem fér hozzá, meg akarta nyerni őt .
Ma reggel az öreg viszi a boltot. Mert ma ő a soros. Fiai árubeszerzésen vannak a szomszédos városba, Niké fent a szobájában. Így hát az öregre hárul a feladat, hogy az új számszeríjjakat, és nyílvesszőket mégegyszer átfényezze és a raktárban őrizze addíg, míg a megrendelő érte nem jön. De van itt minden, ami egy városlakónak kellhet. A kenceficéktől a különböző anyagokon át, mindenféle lim-lom, kacat is akad. Bármire van is szükséged, itt biztosan találsz valami hasznosíthatót. Csak egy dolog nem eladó. Niké, a lánya.
Ő a legdrágább kincse.. már tudja is, hogy csakis egy jónevű, jóhírű férfihez adja majd hozzá.
***
A város jó nevű kereskedőjéhez újabb vevő érkezik. Az ajtó kinyílik, és egy fiatal férfi lép be rajta.
Ahogy meglátja az öreget, elmosolyodik.
- Üdvözlöm uram. Jó újra találkozni - köszönti barátságosan.
A férfi a pulthoz lép, és kezet fog a kereskedővel.
- Jöttem a kardért, amit megrendeltem.
Körülnéz a helyiségben, és elégedetten hümmög. Jó helyre jött. A fegyverek itt valóban jó, hozzáértő kezekben vannak.
Ismerős hang üti meg a fülét. A kinyíló ajtó irányába néz, és derűs mosollyal nyugtázza hogy a kedves Raoul jött el hozzá. Néhány napja együtt iszogattak a szomszédos kocsmában. Szóbajött többet között az öreg fogadott lánya, Niké. És hogy a lány eladósorba került, immár felnőtt. A kereskedő többször hangsúlyozta a férfinek, hogy vejéül csakis egy gazdag, jóképű nemesúrfit tudna elképzelni. Niké a legjobbat érdemeli, a sok szenvedés után, amit meg kellett élni.
Az öreg csípte Raoult, mert minden kritériumának megfelet az úrfi, de amíg nem látta az érdeklődés halvány szikráját, amit Raoul táplált volna Niké iránt, addig úgy gondolta nem bátorítja a fiatal legényt.
- Isten hozta minálunk Raoul úrfi! Ó hát hogyne, hogyne! - bólogatott az öreg, és lehajol a pult alá, hogy elővegye a szépen selyembebugyolált kardot.
- Csak óvatosan úrfi! Óvatosan! Ennél nemesb kardot aligha tarthatott még ember fia a kezében! A markolata gyémántberakásos, a pengéje borotvaéles, és látni a tükrében a legapróbb hajszálat is! - büszkélkedik az öreg majd lehelyezi a kardot a pultra.
- És hogy van az úrfi? Halotta hogy bál lesz a városban? Bizonyára nem halassza el, ezt a jeles ünnepet! Aztán kivel megy az úrfi a bálra? Van e már párja? - erről nem esett szó a múltkori beszélgetéskor. Mármint arról, hogy az úrfi elkötelezett e vajon..
- Mert tudja.. meséltem a lányomról..
Érdeklődve nézi a kardot, ujjait végighúzza a pengén, megérinti a tökéletes kidolgozású markolatot.
- Csodálatos. Ilyenre van szükségem nekem.
Óvatosan fogja meg a kardot, hiszen tudja mennyire értékes tárgyat tart a kezében.
- Igazán büszke lehet erre a remekműre, uram.
Visszarakja a pultra a kardot, és a kereskedőre néz. Figyelmesen hallgatja a szavait, miközben elmosolyodik.
- Igen, hallottam hírét. Őszintén szólva nekem valóban az ön lánya jutott eszembe. Szeretném megismerni, látni végre szépségét, melyről oly sokat hallottam már. Bizonyára elbűvölő teremtés. Itthon van most Niké kisasszony? Szívesen bemutatkoznék neki, és akkor talán elhívhatnám a bálba is - megnyerő mosolyt küld az öreg felé, miközben a válaszra vár.
Tényleg jó lenne, ha láthatná már azt a lányt, akiről annyi mindent hallott.
- Egy ilyen kard nem is érdemelne más gazdát magának úrfi! - serényen szemléli, amint a férfi tüzetesen megvizsgálja a kardot, majd visszahelyezi az asztalra.
Nem is gondolta volna, hogy Raoul úrfinak megfordult a fejében, hogy az ő egyetlen Nikéjét hívja el a bálba. Milyen irígykedve néznének a lányra azok a hölgyek, akik sóvárognak az úrfi után. Hiszen ez a kedves fiatalember nem csak jóképű, udvarias, tiszteletreméltó, de tekintélyt parancsoló, nemes és elég vagyona van ahoz, hogy Niké mindent megkapjon mellette, amit csak szeme-szája megkíván. Keresve sem találhatott volna jobb partyt a lány számára, és ahogy ez a csodás felfedezés kikristályosodik elméjében, arcán mosoly terül szét, és karjait üdvözölve széttárja az úrfi előtt.
- Ó hát ennél örömtelibb hírrel nem is állhatott volna elő, kedves Raoul úrfi! Niké bizonyára el lesz ragadtattva. Ha tud várni pár másodpercet, akkor azonal felmegyek érte a szobájába, és értesítem, hogy idelent várja. Az utóbbi napokban napközben elég kimerült szegénykém, mintha nem aludna este eleget, vagy nem tudna esténként elaludni. Csak egy pillanatot várjon! - indul el a lány szobája felé lelkesedéstől kipozsgásodott arccal , és lépteit sietősre véve éri el a lány ajtaját. Honnan is gondolhatná az öreg, hogy Niké azért aludja át manapság a nappalokat, mert az estéket átbeszélgeti a maszkossal. Sűrű kopogtat az ajtón, alig várja hogy az végre kinyíljon előtte. Niké kissé bágyadt szemekkel nyitja ki előtte az ajtót.
- Kislányom! - támadja le izgatottan az öreg a lányt, mégcsak annyit sem mond, jóreggelt! - Találd ki ki van odalent a boltban?
Az öreg szemei vénsége ellenére is boldogságban ragyognak, úgy gondolja, hogy ha a lány megtudja ki fogja elhívni őt a bálba, az a minimum hogy örömében hátast dob, vagy valami hasonló. Niké kábán megrázza a fejét.
- Nem.. kicsoda?
- Ha lenne időnk, azt mondanám találgass, dehát itt vár Rád, lent a boltban! Siess, siess! Öltözz fel hamarjában! És légy vele nagyon tisztelettudó!
Az öreg nagyobbranyitja az ajtót, hogy ő is bemehessen rajta, lánya mellé áll, vállánál fogva kiegyenesíti a hátát, fejét állánál fogva felemeli, ruháján végigsimít. Niké a mozdulatokat ahoz tudná hasonlítani, mint amikor egy árudarabot visznek a piacra, próbálják minél szebbé, vonzóbbá tenni, aztán rásózzák valakire, és nekik többé nincs rá gondjuk.
Aztán maga elé tolja a lányt , és levezeti a boltba. Niké kissémég álmosan, és zavartan pillant körbe.
- Kedves Raoul úrfi! Hát itt van! Ő az! Az én Nikém! - és Niké értetlenül néz az idegen férfira. Ismernie kéne? Vagy mi módon lenne köze hozzá? Nem érti.. de azért egy mosolyt erőltet arcára és tiszteletteljese köszön a férfinak.
- Őöh... jó reggelt.. - nyögi zavartan.
- Ne légy ilyen bátortalan! - bátorítja az öreg, és vállánál fogva gyengéden a férfi elé tolja a lányt.
Derűsen figyeli, az öreg lelkesedését. Lám, mennyire örül annak, hogy a lánya felől érdeklődött, sőt még a bálba is őt akarja elhívni.
Türelmesen várja, amíg a férfi visszatér. Hallani a hangját az emeletről, bár érteni nem lehet. Valószínűleg éppen a hölgyet utasítja, hogy járuljon elé. Ezen elmosolyodik magában.
Niké pedig - persze tudja, hogy így hívják. Annyiszor hallotta már az öregtől ezt a nevet. - megjelenik.
A férfi illedelmesen elé lép. Meghajolván finom csókot lehel a lány kézfejére.
- Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattunk, kisasszony - mosolyog megnyerően Nikére. - A kedves papája, már rengeteget mesélt önről. Ám nem gondoltam volna, hogy így elferdíti az igazságot - pillant az öregre, majd vissza a lányra. - Ön sokkal szebb, és elbűvölőbb, mint ahogy hallottam.
Bókol ó igen, méghozzá egész ügyesen.
A férfi amúgy testalkatilag magas, nyúlánk, izmos. Fekete haja a szemébe hullik, kék szemei igézően mélyednek a smaragdzöld szempárba. Arca hosszúkás, férfias. Határozottan jóképű.
Közben persze elengedte a lány kacsóját, nem akar ő tolakodónak tűnni.
- Engedelmével bemutatkoznék. A nevem Raoul. A papájával bár még csak pár napja tart az ismeretségünk, mégis remekül megértjük egymást. Tőle hallottam önről, kisasszony - vázolja fel azokat a tényeket, amikről a lány nem tudhat.
A bált még szándékosan nem említi. Nem szeretné rögtön ezzel letámadni, és esetleg elriasztani vele a lányt.
Vége a tizenhatodik résznek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó